Nile - végre!

Az őszi Európa turné óta nem nagyon lehetett semmi hírt hallani a Nile felől. Azonban végre megtört a csend, aminek nagyon is jó oka volt: a death metal istenei ismét studióba vonulnak, hogy elkészülhessen a hatodik, egyenlőre cím nélküli nagylemez. Karl Sanders gitáros/énekes/zenekarvezető nyilatkozata szerint mostanában sok iráni, és hindu zenét hallgatott, és ez nagy hatással van a készülő mesterműre. A csapat március/április környékén kezdi a felvételeket, és a megjelenés nyár végére várható, a Nuclear Blast gondozásában. Van egy olyan sejtésem, hogy az eddigi legerősebb Nile korong van készülőben. Csak Karl és Chris vállaljon több énektémát!!!

A másik, szintén Nile-hoz köthető hír, hogy Karl legújabb szólólemeze április 14-én jelenik meg, a The End Records-nál.

A lemezcím Saurian Exorcism, tracklist lentebb, borító (ami nagyon szépre sikerült) méglentebb.

1. Preliminary Purification Before the Calling of Inanna
2. Rapture of the Empty Spaces
3. Contemplate this On the Tree of Woe
4. A Most Effective Excorcism against Azagthoth and his Emissaries
5. Slavery to Nitokris
6. Shira Gula Pazu
7. Kali Ma
8. Curse the Sun
9. Impalement and Cruxifion of the Last Remnants of the Pre-Human Serpent Folk
10. Dying Embers of the Aga Mass SSSratu

Egyébként Karl myspace oldalán bele is lehet hallgatni pár dalrészletbe, nekem nagyon tetszenek az új dalok.

Karl Sanders Myspace

Mastodon - újdonságok!

A mai naptól fogva beindult a márciusban érkező Crack The Skye marketing gépezete, így egyre több info-t, érdekességet hallhatunk az új albumról. Nézzük csak mi vár ránk a héten.

- A mai napon a hivatalos honlapra kikerül egy dalrészlet a Divinations-ra keresztelt nótából.

- Akik fel vannak iratkozva a csapat hírlevelére, azok ma megkapják a Crack The Skye borítóját e-mailben.

- Az iTunes angliai felhasználói a mai naptól megvásárolhatják a Divinations-t.

- Holnaptól kapható a hivatalos honlapon az első single, amely tartalmazni fogja a fent említett nótát, és annak instrumentális változatát, és egy (nagyon) limitált pólót.

Íme a Divinations borítója:

A cikket frissítem, ha kikerül valami újdonság.

UPDATE no. 1.: Sikerült meghallgatnom párszor a Divinations-t, és már most ki merem jelenteni: eszméletlenül erős lesz a Crack The Skye. A nóta banjo-s (!!!) introjából az egyik legbefogadhatóbb Mastodon nóta kerekedik ki, eszméletlen hangszeres játékkal (ez persze várható volt), és ami mégjobb: irgalmatlanul jó énektémák! Le a kalappal Brent és Troy előtt, rengeteg fejlődtek, bámulatos a teljesítményük. A fentebb látható borító is szépre sikerült, szóval engem megvett kilóra a Mastodon. Ismét.

Maga az album borító még nem érkezett meg.

UPDATE no. 2.: Reggelre megérkezett a borító, egyszerűen bámulatos. Újabb ékes bizonyíték Paul Romano zsenijére. A teljes booklet ismerete nélkül még inkább nem mondanák semmi, konkrétat, de kezdem félteni a Leviathan bookletjének első helyét! Visszatérő motívumként természetesen ismét tartalmaz a borító állatot, jelen esetben egy medvét. Tehát a borító:

A Divinations pedig (60+ hallgatás után) egyre jobban tetszik. Egyszerűen hibátlan.

Továbbá 25 dolláré kapható a hivatalos honlapon a póló+single kombó, nagyon jól néz ki, de valamiért még nem lehet rendelni. Aki szeretne belőle 1 példányt azért figyelje gyakran a honlapot, nagyon limitált a készlet.

Thrash And Burn Tour

Eddig is durvának tűnt az áprilisban hazánkat is érintő Thrash And Burn tour, de a helyzet tovább fokozódik! A turnéhoz (mely akár futhatna Never Say Die 2009 néven is, színvonal terén kb. ugyanott lesz) úgynézki csatlakozott mégegy zenekar, egy hatalmas kedvencem: Arsonists Get All The Girls. A felállás tehát így néz ki jelenleg:

DARKEST HOUR (USA)
BLEEDING THROUGH (USA)
BENEATH THE MASSACRE (CAN)
CARNIFEX (USA)
WAR FROM A HARLOT’S MOUTH (D)
ARSONISTS GET ALL THE GIRLS (USA)
SUCCESS WILL WRITE APOCALYPSE ACROSS THE SKY (USA)

A koncert helyszíne, időpontja:
Budapest, Dürer Kert, 2009. április 28.

Jegyárak: 5800 Ft/6500 Ft

Jobbnál jobb zenekarok, hatalmas zúzás, kell ennél több (persze az új Masti albumon kívül)? Közben megérkezett a plakát is, tetszetős:

Mastodon - új dal?

Pletykák terjengenek a hivatalos Mastodon fórumon, hogy a mai nap folyamán felkerül a csapat myspace oldalára a Divinations címre keresztelt új nóta, a márciusban érkező negyedik mesterműről, a Crack The Skye-ról. Aki érintett a témában, nézegesse néha a csapat oldalát, hátha igaznak bizonyulnak a pletykák. Mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy a már megújult honlap mellé tegnap megújult a fórum fejléce is.

MASTODON MYSPACE

UPDATE: sajnos nem bizonyultak igaznak a források, még mindig semmi a Crack The Skye-ról.

Beneath The Massacre - Dystopia

Azoknak, akik olvasták a cikkeimet, nem kerülhette el a figyelmüket egy tény: nagyon is kedvelem a kanadai zenekarokat. Beszélhetünk akármilyen műfajról, Kanada mindenhol ottvan a szeren. Ha a populárisabb vonalat vesszük figyelembe, Bryan Adams, Celine Dion, a saját maguk műfajában jónak, és nagy névnek számítanak. Vagy ottvan az underground hip-hop nagy reménysége, a The Crimson Syndicate. Ezenkívül ott vannak a metálcsapatok, akikről már írtam kicsit egy korábbi cikkemben, de egy kis áttekintés sosem árt: Protest The Hero, akik tavaly jelentkeztek egy kiváló nagylemezzel, Fortress címmel. Kataklysm - szintén 2008-ban jelent meg tőlük új hanghordozó, Prevail címmel, amellyel nem okoztak csalódást a régi rajongóiknak. Esetleg említhejük még a metal világ nagy zsenijének számító Devin Townsend-et, akit ismerhetünk producerként is, esetleg gitáros/zeneszerző/frontemberként is a saját nevével fémjelzett bandájából, vagy a Strapping Young Lad-ből. Emellett ott vannak még az olyan technikás death/hc/math csapatok mint az Ion Dissonance, vagy a Despised Icon (a két csapat érdekessége, hogy az ex-ID vokalista és Alex Erian a DI-ból egyaránt tagja a The Crimson Syndicate-nek).

Ebbe a kategóriába tartozik a 2004 nyarán alakult Beneath The Massacre is. Bár nem nevezhetjük még hosszúéletűnek a bandát, azért az dícséretes, hogy tagcsere még nem volt a zenekarban. 2005-ben jelent meg az első hanghordozójuk, a Evidence of Inequity EP, melyhez sajnos még nem volt szerencsém. A debütáló nagylemezig egészen 2007 februárjáig kellett várni, ekkor jelent meg a Mechanics of Dysfunction-ra hallgató szörnyeteg. 2008 októberében pedig megérkezett a folytatás, jelen írás tárgya, a Dystopia. A beteg, de nagyon tetszetős színvilágú borító 11 nótát tartalmaz, melyből csak 10 új szerzemény, a Never More már szerepelt a bemutatkozó EP-n is.

A kanadai zenekarokban nekem az a szimpatikus, hogy nagyon jóban vannak egymással. Minden évben jobbnál jobb turnékkal kényeztetik el a hazai közönségüket, elég csak megnézni a februári Montreal Assault-ot. Irigylem őket. Az összetartásra nagyon jó bizonyíték, hogy a producer, akárcsak a Despised Icon lemezeknél, a BTM anyagoknál is az ex-DI gitáros Yannick St-Amand volt. Nevezhetjük akár über-producernek is, hisz a hangzásba képtelenség belekötni, egy egész sor lemez bizonyítja hogy Yannick neve garancia a minőségi soundra.

Az albumot is indító Condemned-el egyvalamit gyorsan leszögezhetünk: a BTM-s srácok nem változtattak a jól bevállt recepten. A stílus maradt brutális/technikás death metál. Komolyan mondom, amit a Beneath The Massacre zenészei művelnek, az beszarás. Christopher Bradley gitáros egy-egy témája gyakran változatosabb/kitekertebb/elvetemültebb, mint más zenekarnál egy szóló. A hatalmas pusztításhoz elengedhetetlen egy megfelelő ritmus duó, amit meg is kapunk Dennis Bradley basszusgitáros és Justin Rousselle dobos személyében. Mondanom se kell, ők sem igazán bénáznak a hangszereiken. Izgalmas basszusgitár játék, és halálprecíz dobolás jellemzi a BTM-et. A zene tehát csöppet sem hallgatóbarát, és ezen az énekes Elliot Desgagnés sem szándékozik segíteni. Brutálisan mély hörgése egyszerűen tökéletesen passzol ehhez a csúf zenei közeghez. Bár sokszínűséggel nem lehet hangját megvádolni, mégsem válik unalmassá hörgése, emellett Elliot barátunk büszke tulajdonosa lehet az általam valaha hallott legerőteljesebb hörgésnek.

A gyakori grind tempók mellett néha beletaposnak a fékbe is a srácok, ezekkel a középtempós részekkel mégjobban növelve zenéjük erejét. Ha odafigyelünk, alkalmunk nyílik tátott szájjal hallgatni a hangszeresek eszméletlenül játékát. A nyitó Condemned pont egy ilyen lassabb darab, de a megjelenés előtt már megismert Our Common Grave sem végig az a száguldós alap, eléggé széttördelt nóta. De azért a grind tempók a dominánsak. Összességében ez egy kegyetlenül intenzív album, ha pihenni szeretnél, semmiképp ne velük próbálkozz. A kedvenc számom egyébként a Bitter című szerzemény, szomorú hangulatú nóta, kicsit dallamosabb a társainál, de azért a kiváló gitárszóló mellett elfért pár breakdown is 'ala BTM. A basszusgitárszólóval indító, 52 másodperces No Future a leglassabb szerzemény, breakdownokból itt sincs hiány, a nótából pedig egyből váltunk a következő Lithium Overdose-ra. A Never More-t meghallgatva pedig rájöhetünk, hogy Elliot-ék már 2005-ben sem a szarral gurigáztak, a dal a hardcore-sabb pillanatok közé tartozik, de egyáltalán nem lóg ki a sorból. A 10 teljes értékű dal mellett található egy 10 másodperces, Tharsis névre keresztelt átvezető is a 32 perces korongon. Szerintem teljesen ideális lemezhossz egy ilyen tömény muzsikának.

Azt mindenféleképp meg kell jegyeznem, hogy túl sok változás nincs a Dystopián az előző albumhoz képest, habár a dalok nekem erősebbnek tűnnek egy fokkal. És bár nem esik jól akármikor a Beneath The Massacre, ilyen csekélységért nincs szívem levonni tőlük akár 1 pontot is. Mert 2008 egyik legextrémebb, legjobb death metál lemezét mégiscsak ők készítették el. Éljen Kanada!

Beneath The Massacre - Dystopia

Condemned
Reign Of Terror
Our Common Grave
Harvest Of Hate
The Wasteland
Bitter
No Future
Lithium Overdose
Tharsis
Never More
Procreating The Infection

Elérhetőségek:
http://myspace.com/btm

Értékelés: 10/10

Altamont Never Say Die! Tour - 2008.11.22.

2008. november 22. – BUDAPEST –A38

Altamont - Never Say Die! Tour
Carnifex, Whitechapel, Protest The Hero, Architects, Despised Icon, Unearth, PARKWAY DRIVE

Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen erős turné elér hazánkba is, látva a fellépőket, egyértelmű volt, hogy ott a helyem. Főleg a Despised Icon és a Protest The Hero jelentette a vonzerőt számomra, így alig vártam, hogy eljöjjön november 22-e. Délután elindultunk, mire azonban Pestre értünk már szakadt a havas eső, majd később szimplán a hó, hideg is volt nagyon, így kicsit kellemetlen volt a várakozás a kapunyitásra, ami 19:00-ra volt kiírva, de már fél 6-kor megérkeztünk a helyszínre. Hamar összefutottam a Despised Icon 2 pacsirtájával, Alex-el és Steve-el, megejtettük a közös fotót, beszélgettünk is egy kicsit, Alex a fotó elkészítése után csak annyit mondott: „köszi”! Meglepődtem, de jól esett a dolog. Közvetlen arcok voltak, Alex meg is lepődött, hogy ismerem a hip-hop csapatát, a The Crimson Syndicate-et. Negyed 8 körül végre bejutottunk Szabinával, megváltásként megostromoltuk a mellékhelységet, majd miután felmelegedtünk irány a merch pult! Kicsit fura árak voltak, egy kosaras mez drágább volt mint egy pulcsi, így az eredeti tervnél maradva vásároltam egy DI – Montreal Assault /a januárba megjelenő live DVD/ pulóvert, majd irány a koncert terem. Előre szólok, teljesen a Despised Iconnál vagyok csak képben, így csak tőlük tudok teljes setlistet írni.

A színpadon már elkezdte az műsorát az este első fellépője, a Carnifex, az első dalukat is csak kintről hallottuk. A stílus deathcore, a buli gyilkos, lemezen egyszer hallgattam meg őket, de kicsit unalmasnak találtam, élőben viszont, ebben a mennyiségben (25 perc) pont jók voltak, élveztem a koncertet. Az énekes a „hörögve konferálom be a következő számot” megoldás híve, így nem nagyon értettem a számcímeket se, úgyhogy végképp nem tudom mit játszottak, a záró, egyben klipnóta Lie To My Face-t leszámítva. Bár még nem volt dugig megtelve a hajó, azért szép mozgás volt rajtuk is, sokan szeretik ezt a bandát felénk. Az agyig kivarrt énekes hangja elég komoly élőben.

Pakolászás a színpadon, indul a Whitechapel, 3 gitárossal, baszott nagydarab basszerrel, erős kezdéssel, és unalmas folytatással. Igazából féltem, hogy annyi lesz a különbség a Carnifex és a Whitechapel között, hogy lecserélődik a tagság a színpadon, de a zene ugyanaz marad. Végülis deathcore volt továbbra is, azonban a Carnifex sokkal karakteresebb dalokat tudhat magáénak. Szabina szerint is jobbak voltak élőben, mint a Whitechapel, viszont ő a ’Chapelt jobban szereti lemezen. Én nem tudom, tőlük is csak pár dalt hallgattam meg a buli előtt. A 3 gitárost nem igazán értettem, szerintem csak pózerség, nem dörrentek meg jobban, mint az első fellépő, ráadásul elég parasztok is voltak, a basszer folyamatosan köpködte ásványvízzel a tömeget, hiába hogy jól néz ki a dolog, azért szerintem túlzásba vitte. Bár lehet, hogy ez csak engem zavart. Elég unalmas volt a koncert, bár az énekestől elhangzott pár „köszi” azért itt is rendes volt. Nem leszek Whitechapel fan az tuti, de hát nem is miattuk jöttem. Az új lemezükről játszották a címadó This is Exile-t, és a Posession-t.

A 3. fellépőt már nagyon vártam, a Protest The Hero-ról van szó, akiknek a Fortress albuma nagyon betalált nálam, a Bloodmeat akkor schlager róla, hogy jaj, imádom. Kíváncsi voltam, hogy Rody eltudja-e tolni élőben is a csöppet sem könnyű énektémákat. Feljöttek a színpadra, Rody-n kapucni, sör, cigi, ahogy azt kell, majd bele is csaptak a Bloodmeat-be! Erős kezdés nem mondom, nem is tudtak nálam hibázni. Jelentem, a csapat teljesen album szinten hozta a számokat, mind énektémák mind a többi hangszer terén, úgyhogy panasz nem lehet rájuk, maximum annyi, hogy kevés volt belőlük az a 25 perc. 5 számot játszottak, hármat a Fortress-ről (The Dissenctience, Palms Read), a másik 2 szám gondolom a Kezia-ról volt, azt viszont nem ismerem, de igyekszem bepótolni a lemaradást. Kiváló koncert volt, vicces átkötő szövegekkel, és egy még viccesebb akcióval, amikor is egy cimbora felment a színpadra, elvette Rody cigiét, beleszívott, visszaadta neki, majd bevetődött a tömegbe, a zenészek meg mintha semmi nem történt volna, tolták tovább a nótákat. A basszer Arif pedig kibaszott jó fej, nézzétek meg vele a kettőnégyes interjút.

A 4. fellépő az Architects volt, na ők azok akiket tényleg egyáltalán nem ismerek, így 1 db számcímet sem tudok mondani. Energikus koncertet adtak, itt-ott egy kis UndearOath utánérzéssel, de nem volt rossz buli, bár annyira nem is lettem rájuk kíváncsi lemezen. Az énekes arc viszont nagyon durván tolta, 1 mp-re sem állt meg, lefényképezni szinte lehetetlen volt. Nem volt rossz, pont elég volt belőlük a 25 perc. Főleg, hogy már vártam a következő szereplőjét az estének.

Akik pedig nem más, mint nagy kedvenceim, a kanadai Despised Icon. A leghosszabb átszerelés díját kioszthatjuk nekik, nem tudom mi volt a gáz, de legalább dupla annyi szünet volt előttük, mint a többi banda előtt. Ezzel kb. el is mondtam a negatívumokat. A koncerteket szolidan, oldalról tekintettük végig, azonban nem bírtam ki, hogy most ne másszak előre, beverekedtem magam az első sorban, hagy szóljon. Szólt is de még hogy! Azt már tudtam, hogy jó fejek, azt is a youtube felvételek alapján, hogy gyilkosak élőben, azonban jóval felülmúlták a várakozásaimat. Kegyetlen intenzív, gyilkos, durv a bulit adtak, melynek mégis van még egyetlen egy negatívuma, hogy csak fél órát játszhattak. Kárpótoltak azonban 6 kegyetlen nótával, és bár nem volt a kedvenc Fainted Blue Ornaments, mégse hiányzott a végére, ez így volt kerek. Az egyik nótában (A Fractured Hand) még énekelnem is sikerült, úgyhogy tényleg full extrás buli volt. Alex minden szám végén nyomta a „köszi”-ket, a végén még egy „köszönöm” is kicsúszott, király volt tőlük hallani na. Miután felvonultak a színpadra, megszólalt a z intro, ami egy kivágott részlet a kiváló 300 című filmből – Spartans – what is your profession! – csatakiáltások részünkről, és már kezdődött is a Furtive Monologue. A szám fele pig squeelből áll, amit bár nem tolt el rendesen Steve (gondolom lemezen is effektezett), ez azonban mit sem von le a szám gyilkos mivoltából. Másodjára kaptuk az abszolút koncertfavorit A Fractured Hand-et a tavalyi albumról. Tökéletes dal, a szám kimértebb kezdéséből olyan gyönyörűen bontakoznak ki az Ills of Modern Man talán legintenzívebb pillanatai, hogy nemgyőzök rá túrni. Hatalmas kedvenc, amit egy másik nagy kedvenc követett, a dal aminek köszönhetem a barátságom a zenekarral – The Sunset Will Never Charm Us. A Sunset utáni nóta helyett szívesebben néztem volna meg inkább élőben a 2007-es lemez címadóját, de azért a Sheltered Reminescence sem volt rossz. Újabb gyilkolás következett, az egyik leginkább death metalos nóta képében – Retina. Volt is rá megőrülés. A zárónóta az In The Arms Of Perdition volt, tökéletes befejezése e gy kiváló bulinak. Az énekesek végig mozgásban voltak, Alex többször is bevetődött közénk, a hangszereseket bámulva meg csak az állam kerestem folyamatosan. Főleg az új basszer, és a dobos Alexgrind teljesítménye volt lenyűgöző (youtubeon keressen rá az alexgrind szóra az, akit érdekelnek kicsit a dobolászós videók, kegyetlenül tolja).

Despised Icon:

Furtive Monologue
A Fractured Hand
The Sunset Will Ne ver Charm Us
Sheltered Reminiscence
Retina
In The Arms Of Perdition

Ismét pakolászás, készülődik az Unearth, mivel kimentünk inni valamit így csak hátul lett hely, de azért élveztük a bulit. Jó volt, bár semmi extra, letoltak egy zúzós 45 perces programot. Jöttek sorban az Unearth slágerek, a közönség őrjöngött, de nekik is bejött nagyon a buli. Nagyon nem tudok mit írni, energikus volt, király volt, de azért egy Zombie Autopilot lehetett volna. Volt 2 vagy 3 nóta az új lemezről is, melyek tökéletesen beilleszkednek a régiek közé, de azért a tömeg mégiscsak az The Oncoming Storm-os dalokra túrt a legjobban. Tetszett a fellépésük.

Unearth:

Endless
Crow Killer
My Will Be Done
Sanctity Of Brothers
Grave Of Oppurtunity
Giles
Black Hearts Now Reign

Az est utolsó fellépője, és egyben főzenekara az ausztrál Parkway Drive volt, akikkel szemben abszolút nem voltak elvárásaik, párszor hallottam a Horizons című albumukat, így hát érdeklődve figyeltem (ismét elég elölről) a fellépésüket. Hát, voltam már pár koncerten, de ennyire még nem láttam egy zenészt sem élvezni a saját fellépését, mint tette azt a Parkway Drive énekese. Végig mosolyogta az egész partyt, dícsérte a magyar közönséget (volt is miért), így egy remek hangulatú bulit láthatott az aki eljött. Sajnos a számaikat nem nagyon ismerem, de a Horizonsról volt a címadó zárásnak, valamint a Carrion, Szabina legnagyobb örömére. Volt egy vicces momentum: az énekes felajánlotta a közönségnek, hogy ha valaki végigszörföl a színpadról egészen a keverőpultig, és ott belecsap a keverős arc kezébe, ad neki tíz eurót. Az utolsó előtti szám alatt megcsinálta valaki, nagyon komoly volt. A lényeg, hogy élvezet volt nézni ezt a szűk 50 percet amit játszottak, és szerencsére egyáltalán nem fulladt unalomba.

Parkway Drive:

Gimme A.D.
Romance Is Dead
Feed Them To The Pigs
Anasasis (Xenophontis)
Carrion
Horizons

Nagyon jó kis buli volt, a Whitechapelen kívül az összes zenekar tetszett, teljes mértékben megérte az 5800 Ft-os jegyárat. Despised-ék fasza buliját pedig megháláltam egy The Ills Of Modern Man CD+DVD kombó vásárlásával. DI-éket egy ideig nem láthatjuk újra mert tavasztól elkezdik az új albumuk munkálatait, ami remélem ki is jön jövőre, Protest The Hero-ék viszont márciusban EU turnéznak, hátha jönnek megint hozzánk is. A Carnifex-et viszont újra láthatja mindenki április 28-án a Thrash & Burn turné keretein belül.

2008 - Évértékelő

Hát akkor vágjunk bele, blacksanta kollégához hasonlóan én is összeállítok egy évértékelő szösszenetet, fogadjátok szeretettel!

2008-at szerintem nem arról fogjuk felidézni, hogy milyen jó albumok születtek a metal színtéren, sőt számomra igazán nehéz volt 10 olyan albumot összeírni, amit méltónak éreztem arra hogy az alábbi listán szerepeljen. További fölösleges szószaporítás helyett jöjjenek a 2008-as év számomra kiemelkedő szerzeményei, sorrendiség nélkül.

Remorse - D.Ü.H.

A magyar thrash-metál harcosok új korongja, ami szerintem ettől a zenekartól nagy csalódás, de még így is sokan példát vehetnének róluk.

Volbeat - Guitar Gangsters & Cadillac Blood
Dánia egyik fő zenei exportcikkjének számít az "Elvis-metált" játszó fogat. Hihetetlenül hangulatos albumot raktak össze nekünk, minden házibulin ott a helye.

Black Sheep Wall - I Am God Songs
Az év doom csúcsteljesítménye ez a lemez, letargikus, apokalipszist idéző atmoszférát teremt a san franciscoi fiatalemberek zenéje. Hangulat kell hozzá hogy rákattanj, ha rossz a kedved semmiképpen sem ajánlom.

Eluveitie - Slania
"New wave of folk-metal" avagy a svájciak is értenek a folkhoz, nem csak az északiak. A műfaj rajongóinak egy rossz szavuk nem lehet a Slaniara. Komolyabb zene mint a Korpiklaani, de nagyon jó.

Trivium - Shogun
A reneszánszát élő thrash-metál hullámot elsőként meglovagló fiatal srácok egy szemtelenül jó albumot tettek le az asztalra. Új idők Metallicaja? Szerintem nem, de attól még kellemes hallgatnivaló.

Amon Amarth - Twilight Of The Thundergod
Thor, Odin fia, az emberiség védelmezője. A dallamos death egyik legjobb csapata, bennük lehetetlen csalódni, csak egy magyarországi saját klubbuliért könyörgök már! Hajpörgetés (már akinek van) kötelező mellé.

Casketgarden - Incompleteness In Absence
Számomra az év albuma egyik esélyese volt a mosonmagyaróvári fiúk új albuma, egyszerűen nem tudok semmibe belekötni a lemezzel kapcsolatban. Vérprofi hangzás, vérprofi dalok, semmi üresjárat. Igazi dallamos death/thrash muzsika.

Grand Magus - Iron Will
JB mester és zenekara egy nagyon kellemes nordikus doom/heavy-metál keveréket hozott össze az Iron Will tárgyában, be is söpörték az év albuma címet számomra. Már tűkön ülve várom a folytatást, bár ezt nehéz lesz überelni.

Memory Garden - Carnage Carnival
Az év következő kiemelkedő doom albuma, és ebben magyar ember is kivette a részét (Havancsák Jules rajzolta a borítót). Nem olyan sötét mint a BSW, de minden doom rajongó polcán ott a helye.

Týr - Land
A feröer-szigeteki folk/viking-metál banda 4. stúdióalbuma. A műfaj szerelmeseinek kihagyhatatlan csemege.


Volt még pár jó album az idén, de nem éreztem úgy hogy a listában a helyük, így itt említem meg őket:

Cavalera Conspiracy - Inflikted
Az a banda, amitől mindenki Sepultura reuninont vár. Nagyon jó thrash lemezt hoztak össze a Cavalera testvérek, de szerintem lehetett volna jobb is.

Protest The Hero - Fortress
A kanadai srácok koncertjéről sajnálatos módon lemaradtam, de zenéjük különleges technikás, mégis befogadható egyvelege miatt itt a helye a lemeznek.

Hail Of Bullets - Of Frost And War
A holland underground arcokból álló klasszikus death-metál banda bemutatkozó albuma is nagyon jóra sikerült, igaz szerintem az énekes hangját hosszú távon szokni kell.

Iced Earth - The Crucible Of Man
Matt Barlow visszatérése után új lendületet kapott az Iced Earth, és ezen az albumon megmutatják hogy mire is képesek valójában. Szintén egy nagyon jó album.

Isten Háta Mögött - A Kényelmetlen Lemez
Az elvetemült magyarok ismét egy nagyon súlyos és borult albummal jelentkeztek, kíváncsi vagyok hova tudják még ezt fokozni.

Kingdom Of Sorrow - Kingdom Of Sorrow
Crowbreed? Hatebar? Tök mindegy, de Jasta és Windstein az év egyik legjobb sludge lemezét rakta le az asztalra, igaz én következőnek többet várok tőlük.


Sajnos ez az év sem telhet el csalódások nélkül, így essünk túl ezeken is:

Remorse - D.Ü.H.
Most nyilván sokan furcsán néztek hogy ide írom a lemezt, miközben az év albumai között is szerepel, de fentebb is írtam hogy ez az album rendkívül kevés ettől a zenekartól. Sokkal jobbra képesek, szerintem vissza kéne hogy térjen a zenekarba Róm Gábor és Kossuth Lajos.

Candlemass - Lucifer Rising EP
Semmi gond nincsen az új Candlemass számokkal amik az EP-n szerepelnek, de ezeket az élő felvételeket szerintem hanyagolni kellett volna, mert Robert ennél sokkal többre képes.

Falconer - Among Beggars And Thieves
Mathias és zenekara rendkívül alacsonyra tette a mércét, a neoklasszikus power-metál egyik legjobb bandája egy hozzájuk méltatlan lemezt rakott össze. Majd talán legközelebb.

In Flames - A Sense Of Purpose
No comment.


Koncertek terén egyértelmű az első helyezett, igaz eléggé sajnálom hogy túl sok jó buliba nem jutottam el 2008-ban.

Nile - A38
Az év koncertje, sőt számomra A KONCERT így csupa nagybetűvel. Aki ott volt tudja miről beszélek, aki nem az sajnálhatja. Hihetetlen zenészeket láthattunk a színpadon.

The Ocean Collective - Fonó
A 2007-es év legkülönlegesebb lemezét összehozó németek koncertjét nagy várakozás előzte meg, és egyáltalán nem kellett csalódnom. A hely is nagyon jó volt, a zene meg várakozásaimon is túltett.

Wall Of Sleep - Kék Yuk
Az év utolsó koncertje számomra, a ritkán koncertező zenekar megmutatta mit is tudnak élőben. Közel sem számítottam ilyen élményre, de ez embertelenül jó volt. Köszönjük Wall Of Sleep!


Ez volt számomra 2008, ha még valami eszembe jut fogok róla írni. Jó olvasgatást, sok jó lemezt és koncertet kívánok mindenkinek!

Remorse - Harc!

„Gyakorlatilag metalos vagyok…” – Kossuth Lajos

Életem meghatározó koncertélményei közé tartozik a Remorse salgótarjáni fellépése. A fiúk a 3 Terror turné keretében látogatták meg kicsiny városomat még 2005-ben olyan zenekarokkal mint a Casketgarden és a Vale of Tears. Ahogy elkezdtek játszani a színpadon, figyeltem őket ahogy csinálják, figyeltem a szöveget, és valahogy magukkal rántottak. Ekkor döntöttem úgy hogy beruházok a Harc!-ra, amit még ott a merch-pultnál megtettem, és ezzel váltam Magyarország legjobb thrash-metál albumának büszke tulajdonosává.

A Remorse megalakulása körülbelül 1987-re tehető vissza, és azóta 5 sorlemezt adtak ki, sorrendben: In-versio, Álmatlanság, Sötétség, Harc!, D.Ü.H. (a 2007.ben kiadott Old Versiot direkt nem írtam ide, mert az az In Versio és az Álmatlanság újrakiadása).

A borító és a booklet egyszerűen fantasztikus, Havancsák Gyula(Sin of Kain) mester munkája, kiemelkedik a sablonos metál borítók közül ezekkel a gyönyörű képregényes rajzokkal, színvilággal. Erről csak jót tudok elmondani, a köszönetnyilvánítás elég hosszú és a zenekarhoz híven néhány poén és utalás is található benne. A lemez még Róm Gábor énekessel készült el, aki nem sokkal később elhagyta a zenekart, és a helyét Vince Sándor vette át, akit azóta szintén lecseréltek a 2008-as D.Ü.H. lemezt is feléneklő Ráczkevi Imrére.

Az album megszólalása szerintem közel tökéletes, külön örülök a markáns basszushangzásnak. A szövegekben általános igazságokat fedezhetünk fel, ahogy a lemez címe is mutatja: az egész élet egy harc csak rajtad múlik hogy túléled-e vagy sem. Rendkívül meggyőzőek, érdemes rájuk odafigyelni, igaz hogy újat nem mondanak de olyan a tálalás hogy attól finoman fogalmazva beszarsz.

Az albumon sorjáznak a jobbnál jobb tételek, ha ki szeretnék emelni valamit nyugodtan sorolhatnám az összeset. Bajban is vagyok ha a személyes kedvenceimről kérdeznek, így megpróbálom összeszedni magam. A lemez legjobb nótája szerintem a Várom az esőt, aminek a latinos gitártémájától mindig úgy érzem mintha borotvákat élesítenének a gerincoszlopomon. Zseniális. De megemlítem még a kőkemény thrash cséplőgépet is, a Ha lesz még folytatás-t, amitől akarva-akaratlan mindig beindulok, és elkezdem rázni a nem létező hajamat akár a gép előtt, akár az autóban mert annyira felpörgeti az embert. Kihozza belőled az állatot az Ossian zenekart idézve. Vannak „lírikus” nóták is, például a Miért van csend?, és ide sorolom még a Varázslót is, de ezek ugyanúgy illeszkednek az album, és a Remorse profiljába mint a thrash aprítások. Többet nem is emelnék ki, mindenki számára kötelezővé teszem ezt a lemezt, ára rendkívül rajongóbarát (1400 HUF), és biztos vagyok benne hogy megtaláljátok azt a dalt róla ami nektek szól.

Remorse 2005

Elmondhatjuk a zenekarról hogy nem ma kezdték a szakmát, végig a magyar underground egyik zászlóshajójaként maradtak a színtéren, rendkívül profi, szimpatikus zenészekkel a fedélzeten akik egyszerűen önmagukat adják, és nagyon értenek a zeneíráshoz. Róm Gábor messze a legjobb hangja volt a zenekarnak a mai napig bezárólag, túltesz Vince Sándoron és Ráckevi Imrén is. Zsóti és Kossuth Lajos (nem vicc, tényleg így hívják) pedig embertelenül jó gitárosok, egyik szóló sem erőltetett az albumom, mindegyik pontosan a helyén van és nagyon jó a felépítésük.

Sajnos a lemez 2005-ös megjelenése óta sok tagváltás volt, példának okáért Kossuth Lajos vérprofi gitáros és Kovács Krisztián bőgős is elhagyta a zenekart, valamint Vince Sanyi szíve is a másik zenekara felé húzott. Az eredeti felállásból gyakorlatilag csak Oláh Zsolti maradt meg. De a Remorse még mindig él mi sem bizonyítja jobban mint hogy 2007. márciusában ők játszottak a thrashlegenda Testament előtt, valamint 2008-ben új koronggal jelentkeztek.

Ezt az albumot melegen ajánlom mindig kedves „vérthrasher”-nek, számomra meghatározó élmény volt az összes koncertjük amit láttam.

Remorse- Harc!

Valóság
Ember vagy
Fázom
Harc!
20/40
Miért van csend...?
Ha lesz még folytatás
Túl gonosz
Varázsló
A lény
A vér
Várom az esőt
Örök körforgás
Nem menekülsz!

Elérhetőség:

http://www.remorse.hu/
http://www.myspace.com/remorsetrashmans

Értékelés: 9/10

Despised Icon - The Ills Of Modern Man

Szeretem Kanadát. Amellett, hogy maga az ország gyönyörű, tele van jobbnál jobb csapatokkal. Akik ráadásul kegyetlen módon tudnak bánni a hangszereikkel. Ott van a befogadhatóbb oldal, mint pl. a death metalos Kataklysm, és bár a stílusuk adott, mégsem annyira szélsőségesek. Vagy említhetnénk a nemrég hazánkat is megjárt Protest The Hero-t, akik a dallamosabb ének híveinek szerezhetnek jópár kellemes órát.

Azonban, mint annak a bizonyos éremnek, a kanadai színtérnek is két oldala van. És ha már az előbb említett két zenekar is megfeküdné a gyomrod, mondván, hogy ez túl durva, akkor ne is olvasd tovább a cikket. Ha mégis kitartasz mellettem, megmutatom neked a másik oldalt is: Kanada hemzseg a kegyetlen, brutális, technikás, az ember befogadó képességét próbára tevő bandákkal. Azonban, ha te pont azok közé a szerencsések közé tartozol, akik oda-vissza vannak a már említett jelzőket felvonultató csapatoktól, akkor keresve sem találhatnál jobb helyet Kanadánál. Matekszakosoknak ott az Ion Dissonance, a brutális death metal híveinek a kiváló Beneath The Massacre, és persze jelen írás tárgya, az egyik legnagyobb aduász, a megvetett bálvány, azaz a Despised Icon.

A DI 2002-ben alakult, Montreal városában, egy női, és egy férfi vokalistával, a klasszikus 2 gitáros-1 basszer-1 dobos felállásban. Így adták ki első albumukat 2002 októberében, Consumed By Your Poison címmel, melynek producere a csapat saját gitárosa, Yannick St-Amand volt. Az album megjelenése után azonban több változás is beállt a csapat életében - kiadóváltás (a Century Media figyelt fel a csapatra), és több tagcsere is következett 2003-ban: Marie-Hélene Landry énekesnő elhagyta a DI-t, és a dobok mögött is történt egy kis kavarodás. Alex Pelletier váltotta az eredeti dobost, Alexander Eriant, aki nem hagyta el a csapatot, hanem átvette Marie-Héléne helyét. 2005-ben érkezett a folytatás, The Healing Process címmel, mely világszerte ismerté tette a csapat nevét. Hatalmas intenzitás (Alex és Steve tökéletes párost alkotnak), fogós, energiától majd szétrobbanó nótákból nincs hiány, olyan bivalyerős dalokkal mint a death metalos Retina, a The Sunset Will Never Charm Us, egyszerűen nem lehet mellélőni. 2007-ig kellett várnunk az újabb támadásrá 'Bálványéktól. A modern ember betegségei képében üdvözölhetjük a definitív Despised Icon albumot, a The Ills Of Modern Man-t. A címből gyaníthatjuk, hogy nem egy vidám lemezzel van dolgunk, és hát nem is tévedünk túl sokat. A dalok központi témája a megbánás, sajnálat, lemondás, kiábrándultság. Ezek a gondolatok remek megfogalmazásban kerülnek a hallgatók elé, érdemes olvasgatni a dalszövegeket, ígérem nem bugyuta belezős, vagy csöpögős dolgokkal fogunk találkozni.

"Forget the man you were"

Ha feltesszük a lemezt, hamar a kárhozat karjaiban találjuk magunkat, de ne számítsunk édes ölelésekre ezektől a kacsóktól. Az In The Arms Of Perdition-nál keresve sem találhatnánk hatásosabb albumkezdést. Amit az első hangok után megállapíthatunk: Alex Pelletier dobos lenyűgöző teljesítményt nyújt, midenféleképp ott a helye a legnagyobbak között. A hatalmas zúzásban hallhatunk egy kiváló, ámde rövid gitárszólót, de persze ne feledkezzünk meg egy fontos momentumról: van nekünk ugye kettő énekesünk. Alex felelős a hardcore-osabb üvöltéseké, erőteljes hangja tiszteletet parancsoló. Társától, Steve Marois-tól pedig megkapjuk a magasabb sikolyok, idegbeteg üvöltések mellett extra-mély hörgését is, erősítve ezzel a death metal ízt a muzsikában. Ez a pár általam említett hangszín csak törédeke a vokalisták teljesítményének, nem győzöm őket méltatni, egyszerűen hibátlan munkát végeztek, csakúgy mint a többiek. A pig squeel-ekről, azaz az effektezett disznóvisításokról már ne is beszéljünk, lehet szeretni, vagy utálni, én az előbbi táborba tartozok.

"No retribution, your sorrow my devotion"

A folytatásban kicsit háttérbe szorul a death metal/grindcore, a második dal a remek klippel megtámogatott Furtive Monologue. Tehát dominál a HC, az albumkezdőhöz képest a tempó visszafogodtabb, de azért a dal közepén beindulnak a srácok, tisztességesen elpusztítva minket. Ebben a számban hallhatjuk a legtöbb pig squeel-t is, úgyhogy ha valakit szeretnénk vele boldogítani, bátran ajánlom ezt a nótát. Gondolom nem kell ecsetelnem, koncerten mennyire üt ez a nóta.

"I miss the old days and I know you feel the same way"

A Quarantine grindcore-osan induló vadállat, a dal közepén pár breakdownal, majd pár meglehetősen morbid témával elég beteg hangulatot teremtenek nekünk montreali barátaink. Még egy kis grindcore és meg is érkeztünk a címadóhoz. Alex említette, hogy több szövege is foglalkozik a visszavágyódással az ember gyerekkorába, ez a téma ebben a dalban van leginkább jelen.

"The ills of modern man are much larger than my own personal battles"

A modern ember betegségei magában hordozza mindazt, amiért lehet szeretni a Despised Icon-t. Gyors, grindcore-os őrlések, belassult, szaggatott témák, belassulások váltogatják egymást, a dal végén pedig irgalmatlanul begyorsul a nóta, Steve ordításával megalkotva a lehető legjobb lezárást.

"I've failed you once again yet you still hold my hand"

Az ötödik nóta képében érkezik az egyik személyes kedvencem, a koncertek abszolút favoritja: A Fractured Hand. A nóta hardcore-osan kezdődik, lassan, breakdownokkal megtarkítva, majd eljutunk a gyilkos középrészig, ahol együtt üvölthetjük a fent idézett sort a két úriemberrel, ami azonban ezután következik, arra nem lehet felkészülni. Még egy kis lassúlás Steve mély hörgésével, majd Alex érkeztével elszabadul a vadállat. 120-as fordulatra pörgetett thrashmetálos durvulás veszi kezdetét, erősen death metalos befejezéssel, beletiporva minket a földbe. Bámulatos nóta.

Nem szeretnék mindent dalt bemutatni, a nálunk is elhangzott Sheltered Reminiscence, vagy az elborult Nameless emlékeztetnek minket legjobban a The Healing Process dalaira, tehát gyorsabb, agyahagyott témák, elvemült megoldások jellemzik ezt a két szerzeményt. A Tears Of The Blameless szintén egy breakdownokkal ízesített dal, ahol a Quarantine-hoz hasonló beteg hangulat ismét érezhető. Az előző albumot mégegyszer felidézzük a death metálos Oval Shaped Incisions-al. A közvetlenül dalkezdéskor arcbamászó üvöltéssel indító dal nem véletlenül hajaz a régi dolgaikra, hiszen ez nem egy új dal, már szerepelt a Bodies In The Gears Of The Apparatus-al közös spliten, 2005-ben. Természetesen újra rögzítették a dalt, így nem lóg ki a sorból.

"The amazing brightness that makes you so precious and exceptional tears me apart"

Azonban a 10 számos lemezt záró Fainted Blue Ornaments mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A kimérten induló nóta csak néha gyorsul fel, a szaggatott témák váltakozása után kapunk egy csipetnyi hardcore-t csordavokálok képében (ha nevezhetjük csordavokálnak a hörgés-üvöltés-károgás embertelen fúzióját).

"I need your presence but my shadow is tarnishing your radiance"

De nem is a Despised Iconról beszélnénk, ha nem tudnák tovább fokozni a dalt, így megkapjuk az egész lemez, de talán a zenekar történetének is legdallamosabb, de egyben legszomorúbb pillanatait. A fájdalommal átitatott üvöltések után akkora katarzis következik, amire már tényleg nehezen találok szavakat. Steve hörgése és Alex üvöltése együtt, a dallamos death metál témákkal egy megállíthatatlan monstrumként hatol a lelkünk legmélyére. Egyszerűen gyönyörű.

"I feel remorse but unfortunate events
make my world uglier this morning
Repentance hurts but not enough
Let's start again tonight"

A The Ills Of Modern Man számomra 2007 egyik legnagyobb befutója lett, igazából ezzel szerettem meg a zenekart teljes mértékben, pedig 2005 óta ismerem őket. Az album hangzásáról még nem esett szó: kiváló, erőteljes, minden hangszert tisztán hallani. Kiváló munkát végzett a lemez elkészítése után kiszállt Yannick gitáros. A TIOMM pedig beférkőzött nálam minden idők öt legjobb albuma közé.

A cikket egy kedves barátomnak ajánlom szerettel.

Despised Icon - The Ills Of Modern Man

In The Arms Of Perdition
Furtive Monologue
Quarantine
The Ills Of Modern Man
A Fractured Hand
Sheltered Reminiscence
Nameless
Tears Of The Blameless
Oval Shaped Incisions
Fainted Blue Ornaments

Elérhetőségek:

http://myspace.com/despisedicon
http://www.despisedicon.com

Értékelés: 10/10

The Ocean - turné & új lemez

Mint arról már írtam egy korábbi cikkemben, újra hazánkba látogat a magát "ambient soundtrack doomrock"-nak tituláló német The Ocean (Collective) zenekar. Tavaly már elcsíphettük őket a Fonóban, most azonban a Dürer kertben készülnek elkápráztatni minket varázslatos zenei világukkal. Ez lesz a Precambrian album utolsó turnéja, további csapatok pedig a szintén headlinernek számító Burst (akik tavaly jelentkeztek új albummal Lazarus Bird címmel), valamint a Bison B.C. és a Rotten Sound-ból ismert Keijo side-projectje, a Medeia. A helyszín tehát Budapest, Dürer kert, az időpont 2009. március 3., a jegyár pedig elővételben 3500 Ft (3000 Hammerworld kuponnal), helyszínen várhatóan 3800 Ft körül lesz.

Ennél is jobb hír, hogy a The Ocean bejelentette, hogy a turné után megkezdik az új lemez munkálatait. Amit mi nagyon várunk.

Mastodon - Crack The Skye megjelenés!

A számláló újabb számlálót rejtett, ami 65 napról számol vissza, valószínűleg a várva várt Crack The Skye megjelenéséig. Így tehát várhatóan március 14-én jelenik meg az új mestermű. Azért egy dalocskát feltehettek volna, vagy valami... de a megjelenés előtt elvileg érkezik még egy single. Reméljük minél előbb.

UPDATE!

Eltűnt a visszaszámláló, ha meglátogatjuk a hivatalos honlapot egy rövidke kedvcsinálót láthatunk az új lemezhez, megjelenés 2008. tavasza, és a videó alatt hallható az első hivatalos dalrészlet, méghozzá az albumkezdő Oblivion-ból egy kis instrumentális szösszenet. Ezzel együtt megújult kicsit a honlap is, ahol pár újabb meglepetés érkezik hamarosan. Addig is látogassátok sűrűn a már említett címet:

www.mastodonrocks.com

Family Guy

Cím: Family Guy
Műfaj: sitcom, helyzetkomédia
Ország: USA
Gyártási év: 1999-2002, 2005-2008
Hossz: 21 perc epizódonként

Szereplők:
Seth McFarlane: Peter Griffin, Stewie Griffin, Brian Griffin
Alex Borstein: Lois Griffin
Seth Green: Chris Griffin
Mila Kunis: Meg Griffin

A Family Guy tipikusan egy olyan rajzfilmsorozat, ami megosztja az embereket, szeretni lehet vagy utálni: középút nincs. A Seth McFarlane által kitalált széria még 1999-ben indult el Larry shorts néven, hogy a Superbowl szüneteiben szórakoztassa a közönséget. A Fox felfigyelt a humoros, gyakran tanulságos történetekre, és azonnal több epizódot is megrendelt. Az első évad 1999-től 2002-ig tartott, majd három év szünet után 2005-ben folytatódott, és a napjainkig tart.

A sorozat helyzetkomikumra épül, valamint fontos szerepük van az úgynevezett „cutaway” jeleneteknek, amik külön, pár másodperces bejátszások, amik a történethez nem kapcsolódnak. Ezek miatt a sorozat sok kritikát kapott, és leginkább ennek köszönheti a megosztást is amiről az ajánló elején írtam.

A történet az rhode islandi Quahog fiktív városában játszódik. Sok amerikai sztereotípiáról esik szó a rajzfilm epizódjaiban, a szereplői egytől egyig imádnivaló figurák, hihetetlenül sok hibával bíró személyiséggel. A címszereplő, Peter Griffin egy ostoba, kövér átlagember, akit gyakran rúgnak ki állásából, valamint könnyen átverheti őt bárki. Felesége, Lois egy csinos nő, aki gazdagságát áldozta fel hogy Peterel élhessen. Gyerekeik, a 13 éves Chris, aki leginkább apjára hasonlít butaságban és testalkatban, annyi különbséggel hogy tehetséges rajzoló. A 16 éves lányuk, Meg, aki szintén kövér és ronda, valamint az iskolában is rendszeres csínytevések és gúnyok céltáblája. A legokosabb gyerekük a csecsemő Stewie, aki angol akcentussal beszél, valamint gondolatai folyton a világ feletti uralom és Lois megölése körül forognak. A család legintelligensebb tagja Brian, a beszélő kutya akit Peter az utcáról fogadott be a házába. Tehetséges énekes, író, több hangszeren játszik.

Family Guy - Star Wars különkiadás

A helyzet tehát adott hogy jót szórakozzon az ember, részemről inkább a 14 éven felüli korosztálynak ajánlom, mert olyan poénok szerepelnek benne amit ők értenek meg leginkább. Ilyen például a fekete humor, a szexualitás, vallások piszkálása stb.

Aki vevő a Simpson család és a South Park féle stílusra, annak érdemes egy próbát tennie a Family Guyal is!

The Black Dahlia Murder - Megvan az új gitáros

A detroiti székhelyű, death metált játszó The Black Dahlia Murder még tavaly novemberben tette közzé myspacén, hogy az amerikai turnén elhagyta a csapatot John Kempainen gitáros, aki a banda 3 nagylemezén játszott. Az énekes Trevor Strnad egy interjúban elhintette, hogy már meg is találták a helyettesét, az Arsisban is tevékenykedő Ryan Knightot, így a zenekar már egy második gitárossal kiegészülve fog játszani nálunk a Dürer-kertben február 1-jén, a Sylosis, a Psycroptic és a Cephalic Carnage társaságában. Magam részéről nagyon kíváncsi vagyok a srácra.

2009 - Újabb megjelenések

Deicide
Glen Benton és sátáni hordája kiadótt váltott (az új kiadó: Century Media), és ezzel együtt bejelentették, hogy új album várható tőlük idén.

The Mars Volta
Valamikor a tavalyi The Bedlam In Goliath megjelenése körül nyilatkozták, hogy már kész van lassan a 6. lemez is, így tőlük is számíthatunk idén egy új nagylemezre.

Rosetta
Bár még róluk sem érkezett hír, de mivel a debüt album 2006-ban jött ki, a folytatás 2007-ben, 2008-ban viszont nem jött ki tőlük új nagylemez, ezért lehet reménykedni, hogy a hazánkba látogató csapat idén ismét megörvendeztet minket egy újabb űrutazással.

Cult Of Luna
A svéd srácok éppen live DVD-t készülnek kiadni, Fire Was Born címmel.

Bridge To Solace
Állítólag a megjelenés tovább tolódik február/márciusra, és a lemezbemutató is akkor lesz a Born From Pain társaságában... csak jönne már!!!

Mastodon - meglepetés holnap!

Aki feltévedt mostanában a Mastodon hivatalos honlapjára, észrevehetett egy "kisebb" változást: egy kisebb örvény forog körbe körbe, és ami a fontosabb - egy visszaszámláló! Hogy mit takar, azt nem tudni, új nóta, esetleg videó, megújult honlap, vagy a Crack The Skye borítója? Figyeljétek a honlapot holnap délben, ugyanis akkor jár lesz a visszaszámláló, és fény derül a rejtélyre!

www.mastodonrocks.com

Mastodon - Leviathan

1999 Atlanta – Brann Dailor (dobos) és Bill Kelliher (gitáros) –mindketten a Lethargy, és a Today Is The Day sorait erősítették – egy High On Fire koncerten ekkor találkozott a szintén gitáros Brent Hinds-al és a basszusgitáros Troy Sanders-el. A közös zenei gyümölcseként (Melvins, Neurosis, Thin Lizzy stb.) megalapították azt a metál szörnyeteget amit ma úgy hívunk: Mastodon. Kezdetben egy Eric Saner nevű srác személyében volt énekesük is, akivel rögzítették a „9 Song Demo” névre keresztelt anyagukat, ezután rövidesen távozott Saner, az énekesi teendőket pedig Brent és Troy vette át. A bemutatkozó nagylemezük, a Remission 2002-ben a Relapse kiadónál jelent meg. Szintén ők adták ki jelen írás tárgyát, a Leviathan-t (2004). A zenekart azonban a 3. nagylemezre felkarolta a multi Warner, így a Blood Mountain 2006-ban már náluk jelent meg, és szintén tőlük várható a negyedik stúdió album, a 2009 márciusában megjelenő Crack The Skye is. Minden egyes Mastodon album egy őselemnek felel meg, a zene súlya is kb. ilyen nagyságrendekben mérhető. A Remission volt a tűz, a Leviathan a víz, a Blood Mountain a föld, a még meg nem jelent Crack The Skye pedig a levegő. A Remission még egy zúzósabb, nyersebb anyag volt, durva énekkel, de rendkívül jó dalokkal.

A Leviathan azonban más. A csapat első koncept albuma, Herman Melville Moby Dick-jének „feldolgozása”. Amit első hallgatás után észrevehet a hallgató, az a nagyfokú dallamosodás, ének és gitártémák terén egyaránt, amely nem ment a keménység rovására, sőt. A Leviathan egy nyomasztó, lélekpróbáló album, melyre ha időt szánunk, megfogja hálálni azt.

A kezdő Blood And Thunder még emlékeztet az első albumra, ez egy direktebb nóta, Troy dallamos ének és az üvöltés határmezsgyéjén egyensúlyozó vokalizálásával, és a középrészben egy akkora keleties gitár dallammal, hogy arra nincs szó. A keleti utazás után találkozhatunk is az album első vendégével, nevezetesen Neil Fallonnal a Clutch-ból, aki viszont marcona üvöltésével mégjobban felpumpálja a vihar erejével tomboló nótát. Az első klipnóta volt a lemezről, elég beteg darab, érdemes megnézni.
Az I Am Ahab már egy fokkal lágyabb tétel, a nótának egyfajta lebegős hangulata van, a kemény, zajos gitárjáték és Troy dallamainak köszönhetően, ez az egész albumra jellemző. Ha már az egész albumnál tartunk, muszáj megemlíteni Brann-t is, aki valami eszméletlen játékot mutat be dobfelszerelésén. Pergetései élményszámba mennek, öröm hallgatni a játékát.

Az I Am Ahab tökéletes felvezetés az album egyik csúcspontjához, a Seabeast-hez. Rendkívül felkavaró nóta, a főszerepben ezúttal Brent. A fájdalmasan szép dallamos kezdés mindig olyan érzést kelt bennem, mintha egyedül merülnék az óceán mélye felé, ahol már nincs remény, majd az ének és a keményebb rész megérkeztél bekerülök egy örvénybe, melyben tehetetlenül sodródik lejjebb, és lejjebb. A dal végén megérkezik Troy, hangja rendkívül kifejező, érzelemdús, a végkifejlet közeledtével az örvény darabokra tépi a lelket. Bámulatos nóta, az abszolút kedvencem a zenekartól. Ráadásul remek, a dal beteg hangulatához tökéletesen illő klippel is rendelkezik.
A következő Island egy tempósabb tétel, Brent és Troy agresszív dalolásával. Az Iron Tusk nem olyan gyors, mint az Island, azonban veszélyes állat a maga módján, az alapriff súlya hatalmas. Emlékeztet a dal hangulatilag az első lemezes March Of The Fire Ants-re. Troy ismét remekül teljesít, dallamai felteszik a koronát a dalra. Szintén klipnóta, ismételten remek klippel.
A Megalodon szintén egy gyorsabb tétel, a hangulatában Seabeast-et idéző kezdés után a dal elég thrash-es lesz, zakatolós gitártémákkal, durva énekkel. A durvább éneket általában Brent-től halljuk, hangja néha szinte a károgásig elmegy, dallamos hangja viszont mintha kicsit orrhang lenne, ettől lesz olyan különleges, remek párost alkot Troy mély orgánumával.

A Naked Burn az egyik legdallamosabb szám a lemezen, Brent remekel, szigort csak Troy néhány agresszívabb megnyilvánulása hoz a dalba. A refrén felemelő, kell egy kis pihenő a tömény bánattengerben.
Ismét egy vendégénekes nóta, ezúttal a nagy példakép, Scott Kelly a Neurosisból segíti ki a srácokat az Aqua Dementiában. A dal kezdeti thrash metálos zúzása utána belassul, és egy (nem véletlenül) Neurosis rokon rész veszi kezdetét Scottal, remek kontrasztot állítva a felgyorsult kezdéssel.
Az utolsó előtti dal, egy majd 14 perces monstrum, a Hearts Alive. Az óceán robaja csak erősíti azt az érzést, amit a Seabeast-ben tapasztalhatunk, tengődni az óceán mélyén, kilátástalanul, reményvesztetten. A dallamos, szinte hullámzó gitárharmóniákat felváltják hamarosan a torzított gitáros részek, egyre közelebb kerülünk a véghez, az egyetlen kiút számunkra Troy, egy kevéske kapaszkodót nyújtva a túléléshez, amikor érkezik Brent és elkezdi lerombolni mindazt, ami még tartja bennünk az életet. De még nem pusztít el teljesen, még nem, azonban már Troy sem segít. Ekkor elkezdjük érezni: elvesztünk. Elvesztünk, de nem haltunk meg!

A záró instrumentális Joseph Merrick egy szomorkás nóta. Joseph Merrick volt az elefántember, az első 3 album záró nótái mind róla szólnak (Remission – Elephant Man, Blood Mountain – Pendelous Skin). A dal tökéletesen megtestesíti a vihar utáni csendet, ahogy a partra vetődve, zihálva fekszünk, örülünk, hogy életben vagyunk, próbáljuk kiheverni a történéseket, ugyanakkor furcsa dolgot kezdünk érezni: ezt az élményt újra és újra át kell élnünk!

Ez ilyen kaliberű művet tiszteletlenség lenne valami gagyi artwork-el tönkretenni, szerencsére itt nem történik ilyen, Paul Romano gyönyörű festményei tökéletesen passzolnak ehhez a monumentális csodához. A limitált változat pazar fekete, aranyozott mintás dobozkája már csak hab a tortán.
Egyébként Paul felelős az összes Mastodon album/EP/dvd designért, rendkívül tehetséges művésznek tartom, szerencsére a Crack The Skye borítójáért is ő felel: garantált az igényes külcsín.

A Leviathan az első másodpercétől az utolsóig mestermű, számomra A tökéletes album, kézenfogva a Precambriannal (The Ocean).

Mastodon - Leviathan

Blood And Thunder
I Am Ahab
Seabeast
Island
Iron Tusk
Megalodon
Naked Burn
Aqua Dementia
Hearts Alive
Joseph Merrick

Vendégek:
Blood And Thunder --- Neil Fallon - ének /Clutch/
Aqua Dementia --- Scott Kelly - ének /Neurosis/, Phil Peterson - chello
Joseph Merrick --- Matt Bayles - orgona

Elérhetőségek:

Mastodon
http://myspace.com/mastodon
http://www.mastodonrocks.com

Paul Romano
http://myspace.com/workhardened
http://www.workhardened.com

Értékelés: 10/10