Beneath The Massacre - Dystopia

Azoknak, akik olvasták a cikkeimet, nem kerülhette el a figyelmüket egy tény: nagyon is kedvelem a kanadai zenekarokat. Beszélhetünk akármilyen műfajról, Kanada mindenhol ottvan a szeren. Ha a populárisabb vonalat vesszük figyelembe, Bryan Adams, Celine Dion, a saját maguk műfajában jónak, és nagy névnek számítanak. Vagy ottvan az underground hip-hop nagy reménysége, a The Crimson Syndicate. Ezenkívül ott vannak a metálcsapatok, akikről már írtam kicsit egy korábbi cikkemben, de egy kis áttekintés sosem árt: Protest The Hero, akik tavaly jelentkeztek egy kiváló nagylemezzel, Fortress címmel. Kataklysm - szintén 2008-ban jelent meg tőlük új hanghordozó, Prevail címmel, amellyel nem okoztak csalódást a régi rajongóiknak. Esetleg említhejük még a metal világ nagy zsenijének számító Devin Townsend-et, akit ismerhetünk producerként is, esetleg gitáros/zeneszerző/frontemberként is a saját nevével fémjelzett bandájából, vagy a Strapping Young Lad-ből. Emellett ott vannak még az olyan technikás death/hc/math csapatok mint az Ion Dissonance, vagy a Despised Icon (a két csapat érdekessége, hogy az ex-ID vokalista és Alex Erian a DI-ból egyaránt tagja a The Crimson Syndicate-nek).

Ebbe a kategóriába tartozik a 2004 nyarán alakult Beneath The Massacre is. Bár nem nevezhetjük még hosszúéletűnek a bandát, azért az dícséretes, hogy tagcsere még nem volt a zenekarban. 2005-ben jelent meg az első hanghordozójuk, a Evidence of Inequity EP, melyhez sajnos még nem volt szerencsém. A debütáló nagylemezig egészen 2007 februárjáig kellett várni, ekkor jelent meg a Mechanics of Dysfunction-ra hallgató szörnyeteg. 2008 októberében pedig megérkezett a folytatás, jelen írás tárgya, a Dystopia. A beteg, de nagyon tetszetős színvilágú borító 11 nótát tartalmaz, melyből csak 10 új szerzemény, a Never More már szerepelt a bemutatkozó EP-n is.

A kanadai zenekarokban nekem az a szimpatikus, hogy nagyon jóban vannak egymással. Minden évben jobbnál jobb turnékkal kényeztetik el a hazai közönségüket, elég csak megnézni a februári Montreal Assault-ot. Irigylem őket. Az összetartásra nagyon jó bizonyíték, hogy a producer, akárcsak a Despised Icon lemezeknél, a BTM anyagoknál is az ex-DI gitáros Yannick St-Amand volt. Nevezhetjük akár über-producernek is, hisz a hangzásba képtelenség belekötni, egy egész sor lemez bizonyítja hogy Yannick neve garancia a minőségi soundra.

Az albumot is indító Condemned-el egyvalamit gyorsan leszögezhetünk: a BTM-s srácok nem változtattak a jól bevállt recepten. A stílus maradt brutális/technikás death metál. Komolyan mondom, amit a Beneath The Massacre zenészei művelnek, az beszarás. Christopher Bradley gitáros egy-egy témája gyakran változatosabb/kitekertebb/elvetemültebb, mint más zenekarnál egy szóló. A hatalmas pusztításhoz elengedhetetlen egy megfelelő ritmus duó, amit meg is kapunk Dennis Bradley basszusgitáros és Justin Rousselle dobos személyében. Mondanom se kell, ők sem igazán bénáznak a hangszereiken. Izgalmas basszusgitár játék, és halálprecíz dobolás jellemzi a BTM-et. A zene tehát csöppet sem hallgatóbarát, és ezen az énekes Elliot Desgagnés sem szándékozik segíteni. Brutálisan mély hörgése egyszerűen tökéletesen passzol ehhez a csúf zenei közeghez. Bár sokszínűséggel nem lehet hangját megvádolni, mégsem válik unalmassá hörgése, emellett Elliot barátunk büszke tulajdonosa lehet az általam valaha hallott legerőteljesebb hörgésnek.

A gyakori grind tempók mellett néha beletaposnak a fékbe is a srácok, ezekkel a középtempós részekkel mégjobban növelve zenéjük erejét. Ha odafigyelünk, alkalmunk nyílik tátott szájjal hallgatni a hangszeresek eszméletlenül játékát. A nyitó Condemned pont egy ilyen lassabb darab, de a megjelenés előtt már megismert Our Common Grave sem végig az a száguldós alap, eléggé széttördelt nóta. De azért a grind tempók a dominánsak. Összességében ez egy kegyetlenül intenzív album, ha pihenni szeretnél, semmiképp ne velük próbálkozz. A kedvenc számom egyébként a Bitter című szerzemény, szomorú hangulatú nóta, kicsit dallamosabb a társainál, de azért a kiváló gitárszóló mellett elfért pár breakdown is 'ala BTM. A basszusgitárszólóval indító, 52 másodperces No Future a leglassabb szerzemény, breakdownokból itt sincs hiány, a nótából pedig egyből váltunk a következő Lithium Overdose-ra. A Never More-t meghallgatva pedig rájöhetünk, hogy Elliot-ék már 2005-ben sem a szarral gurigáztak, a dal a hardcore-sabb pillanatok közé tartozik, de egyáltalán nem lóg ki a sorból. A 10 teljes értékű dal mellett található egy 10 másodperces, Tharsis névre keresztelt átvezető is a 32 perces korongon. Szerintem teljesen ideális lemezhossz egy ilyen tömény muzsikának.

Azt mindenféleképp meg kell jegyeznem, hogy túl sok változás nincs a Dystopián az előző albumhoz képest, habár a dalok nekem erősebbnek tűnnek egy fokkal. És bár nem esik jól akármikor a Beneath The Massacre, ilyen csekélységért nincs szívem levonni tőlük akár 1 pontot is. Mert 2008 egyik legextrémebb, legjobb death metál lemezét mégiscsak ők készítették el. Éljen Kanada!

Beneath The Massacre - Dystopia

Condemned
Reign Of Terror
Our Common Grave
Harvest Of Hate
The Wasteland
Bitter
No Future
Lithium Overdose
Tharsis
Never More
Procreating The Infection

Elérhetőségek:
http://myspace.com/btm

Értékelés: 10/10