Nile - 2008.09.03.

2008. szeptember 3. – BUDAPEST –A38
Belphegor – Grave – NILE

Szeptember 3.-ra esett a beiratkozásom suliba, kicsit aggódtam, hogy nehogy lekéssek az amerikai Nile koncertjéről, akik ott vannak számomra az 5 legkedvesebb zenekar között, de szerencsére minden összejött, előbb odaértünk Egerből Budapestre, mint azt gondoltam, úgyhogy volt időnk még járkálni is bőven. Fél 4 körül megérkeztünk Petivel az A38 hajóhoz, ez volt az első alkalom, hogy ide jövünk koncertre, izgatott is voltam a hely miatt, kíváncsi voltam hogy teljesít, és a drága sört leszámítva kijelenthetem: az A38 kiváló koncerthelyszín. A korai hajóhoz érkezés oka, hogy szerettünk volna találkozni a Nile tagjaival, turnébusz azonban csak este fél 7kor érkezett, akkor lett volna eredetileg kapunyitás, így még várhattunk. Addig szórakoztattuk magunkat Eszköz és mezőtúri barátainak előadásának hallgatásával: sátán/lucifer ordibálás/hörgés, paprikás krumpli mutogatása, kannás szervezetbe döntése. Csábító volt a Duna közelsége, ideális helyszín pár fogyatékot belelőni. Aki kíváncsi Eszközre, nézze meg a kettőnégy Nile-os részét, garantált móka és kacagás. A turnébusz begördülése után találkozhattunk a death metal földi helytartójával, Karl Sanders-el, akivel egy kis beszélgetés és közös fotó készítése után remegő lábakkal vettünk búcsút. Nos, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen ismert és profi zenész, mint Karl zavarba tud jönni pár rajongói dicsérettől, de ez csak még emberibb képet festett róla, nagyon jó fej, ezt többször is bebizonyította az este folyamán. Fél 9 körül elkezdődött a beszállingózás a hajó belsejébe, nem volt valami nagy tömeg, bár a hajó megtelt, mégis kényelmesen el lehetett férni. Találkoztunk Feriékkel, beszélgettük, majd elindult a tömeg végén mi is befele. Szomorúan állapítottam meg, hogy nagyon drágák a pólók, így továbbmentem a merch pulttól.

A színpadon ekkor már játszott az osztrák Belphegor. Ami azonnal feltűnt, az a kristálytiszta hangzás, simán tudtam ordítás nélkül beszélgetni a mellettem állóval, mégis tökéletesen lehetett hallani minden egyes hangszert, énektémát, nagyon meglepődtem, és nagyon meg is örültem ennek. Tehát Belphegor: belehallgattam myspace-n pár dalukba, nem igazán tetszett a zenéjük, így a koncert se fogott meg, 2 percenként hallani a lucifersátán kombót azért kicsit unalmas valljuk be. Ebből sejthető, hogy black metal-t játszanak, death metallal fűszerezve, unalmasan, hatásvadász módon. Az utolsó számban még egy sado-mazo szopóálarc és felkerült az énekesre, ebben prezentálta az új albumuk címadó dalát, a Bondage Goat Zombie-t. Túl sok volt belőlük a kb. 40 perc.

Belphegor:

Necrodemon Terrorsathan
Bondage Goat Zombie

Több számot nem ismerek tőlük, így címeket nemtudok mondani, kb. 6-7 számot játszottak.

Átszerelés, színpadon a svéd old-school death metalos Grave. Mindössze 1 klipjüket láttam youtube-on, az nem tetszett annyira, így sokat nem vártam tőlük. Előre verekedtük azért magunkat, hogy Nile-on jó helyünk legyen. Pozitív csalódás volt a banda, nagyon jó koncertet adtak, jó kis death metal volt ez, tökéletes bemelegítés Nile-ra, azonban annyira vártam már az említett zeneóriást, hogy nem nagyon kötött le a Grave, pedig jól tolták, és élőben a dalaik is ütöttek. Azért hosszútávon nem leszünk barátok úgy érzem. Az énekes meg hasonlít az egykori Guns’n’Roses basszer Duff McKagan-re. Szerintem testvérek.

Grave:

Turning Black
World In Darkness
Deformed
Bloodpath
Out Of The Light
You'll Never See

Átszerelés ismét, következik a Nile. George Kollias beállította a dobcuccát, majd egy kis szólóval örvendeztetett meg minket, lestünk is durván, eszméletlen dobos. Karl beállította a hangminták miatt a laptopját, majd szép sorban megjelentek a többiek is, a legvégén Dallas Toler-Wade, akit tekinthetünk a zenekar frontemberének is, hisz a legtöbb énektémát évek óta ő hozza. Beállás alatt egy kis Burning Pits Of The Duat Dallastól, amit sajnos nem játszottak. Karl-ék még el se kezdték a bulit, máris követelte a tömeg a zenekartól a pacsikat, amiket ők tisztességesen osztogattak is, hatalmas mosollyal az arcukon. Szimpatikus arcok Nile-ék, meg kell hagyni. Elsötétedett a színpad, felcsendült az Annihilation Of The Wicked album introja, amit meg kellett szakítani, mert Dallasnak valami nem stimmelt a gitárral. De gyors korrigálás után jött megint az intro, Dallas üdvözölte a közönséget, majd el is sütötte a szokásos ez az egyik kedvenc helyünk a világon, nagyon örülünk, hogy itt vagyunk szöveget. És én elhittem neki. Látszott rajtuk ugyanis, hogy nem csak az udvariasság beszél belőlük, még a legdurvább témák közben is mosolyogtak, egyszerűen hitelesek voltak. Az intro végén pedig kaptuk is a pofánkba a Sacrifice Unto Sebek-et. A dalt, amivel megismertem, és kedvenceim közé emeltem a Nile-t. Igazság szerint még mindig a hatása alatt vagyok a bulinak, annyira fantasztikus volt, az se bírt elszomorítani, hogy a kedvenc Nile számomat, az Execration Text-et nem játszották. Jöttek a csodálatos death metal himnuszok, a Black Seeds albumos, doomos kezdésű The Black Flame, a nílus hosszúságú névvel rendelkező Papyrus… az új albumról, utána egy kis falloszdörzsölés (Ithyphallic).

Azonban az egyik csúcspont a kedvenc lemezemen található, lassú és méltóságos Sarcophagus volt. A hangulata élőben is varázslatos volt. Az egy órás koncert úgy repült el, mintha negyed óra lett volna. A setlistre ráírt Cast Down The Heretic helyett a The Essential Salts-ot játszották, amit kicsit sajnáltam, szívesen megnéztem/hallgattam volna, élőben biztos gyilkos, nem is beszélve a dalban hallható 2 perces gitárszólóról. Hiszen a Nile egyik legnagyobb erőssége a kiváló/fogós dalok, és eszméletlen dobtémák mellett a rendkívül precízen kidolgozott, zseniális gitártémák. Karl a feelingesebb, hangulatosabb témák mestere, míg szerintem Dallas képviseli a csapat technikásabb oldalát (Dallas dalszerzői képességének gyümölcsei a teljesség igény nélkül: Execration Text, The Burning Pits Of The Duat, Lashed To The Slave Stick). Együtt pedig a metal világ egyik legnagyobb gitárpárosát alkotják, nem érdemtelenül. Amikor elkezdődött a zenekar egyik schlagerének számító Black Seeds Of Vengeance, már lehetett tudni, hogy hamarosan vége lesz a bulinak. És bár valószínű volt a zárás, ráadásul Karl is megerősítette koncert előtt, mégis hatalmas ováció fogadta a Nile életmű csúcsát, a monumentális, katartikus élményeket kiváltó Unas Slayer Of The Gods-t! Zseniálisan adták elő a nótát az elejétől a végéig, sokkal kolosszálisabb volt a dal élőben mint sejtettem, félelmetes volt. Ahogy a színpadot birtokba vevő istenek mennydörögték soraikat – mi, hitetlenek megadtuk magunkat teljesen. Unas-al nem lehet baszkódani.

Nagyon vártam a koncertet, és nem kellett csalódnom a zenekarban. Ez a koncert egyszerűen hibátlan volt, látszott a bandán is, hogy nagyon élvezték a partyt. Bár novemberben, Despised Icon után azt mondtam, hogy egy szinten volt a koncert a Nile előadásával, de úgy gondolom, hogy kicsit elhamarkodott kijelentés volt, de hát a friss élmény intenzívebben hatott rám, mint egy akkor már 2 hónapos. De így lenyugodva, teljes mértékben kijelenthetem. Eddigi életem legcsodálatosabb élőzenei élményét a Nile követte el. A koncert után mégis lett egy Nile – In Their Darkened Shrines pólóm.

Nile:

Dusk Falls Upon the Temple of the Serpent on the Mount of Sunrise
Sacrifice Unto Sebek
The Black Flame
Papyrus Containing the Spell to Preserve Its Possessor Against Attacks from He Who Is in the Water
Ithyphallic
Sarcophagus
The Essential Salts
Annihilation Of The Wicked
Invocation Of The Gate Of Aat-Ankh-Es-En-Amenti
Black Seeds Of Vengeance
Unas Slayer Of The Gods

The Ocean Collective - 2008.05.11.

2008. május 11. – BUDAPEST – Fonó klub
Solar Scream – Watch My Dying – THE OCEAN COLLECTIVE

Szerencsére sikerült a munkahelyen szabadságot kérni Pünkösd vasárnap-hétfőre (nem volt nehéz olyan kolleginákkal akik ölni tudnának 1-1 ünnepnapé). Örültem neki, hiszen kishazánkba látogatott a német The Ocean zenekar, akik minden idők egyik legcsodálatosabb zenei művét készítették el (számomra), így az este kihagyhatatlannak ígérkezett. Vasárnap délelőtti indulás Salgótarjánból, vonattal, kb. 3 óra körül meg is érkezünk Budapestre, irány az alkalmi szállásunk, Csiva testvérének az lakása, ahol megfelelő mennyiségű sör és tequila elfogyasztásával ráhangolódunk a ránk váró élményekre. Kicsit rég volt már május, így nem emlékszem mindenre pontosan, de azért próbálok nem hülyeségeket írni. Este, megérkezvén a Fonóba, összeütköztünk pár tarjáni cimborával (koenig komával és társaságával). A helynek az első hatalmas pozitívuma, hogy kb. 5 perc sétára van Csiváéktól, megkímélve minket az általunk nagyon utált buszozgatástól. Kb. 7-re értünk a helyre, elég kevesen voltak, szinte az elsők között mentünk be. Szép hely a Fonó, az árak egész tűrhetőek, talán 320 Ft volt egy korsó csapolt sör, amit rendkívül mókás és látványos módon tűzcsapból csapoltak haha! Merch pult szemrevételezése (és egy The Ocean póló beújítása) után szétnéztünk a koncertteremben is (ahol tilos dohányozni, nagyon helyesen), épp pakolta fel a cuccait a színpadra a nap első fellépője, a Solar Scream.

A koncertterem a kinti társalgótól hangszigetelt ajtóval van elválasztva, kint egy nagy tv-n keresztül lehet nyomon kísérni a benti eseményeket, szimpatikus. És akkor a Solar Scream megkezdte a műsorát. Nem nagyon találkoztam még a zenéjükkel, egyszeri myspace-es hallgatást nem számítva, így nem is voltak elvárásaim. Számcímeket a már említettek miatt nem tudok mondani, de maga a zene kellemesen érintett, ilyen elszállós metál móka volt, csak a tagok nem voltak valami aktívak a színpadon. Nemrossz, nemrossz de annyira nem győztek meg, hogy jobban utánanézzek a munkásságuknak.

Következett a második fellépő, a Watch My Dying zenekar, akiket nagyon szerettem a Klausztrofónia időkben, a Fényérzékeny albummal azonban visszavettem az imádatomból, sztem a dalok is gyengébbek azon a korongon, meg a hangzás se jó. De a koncert azért tetszett, főleg, hogy több mint egy éve (májushoz képest, azóta láttam őket még 2x) nem láttam őket élőben, de azért a STC-s bulit nem múlták felül, annak megvolt a maga varázsa. Vegyesen játszottak a két album dalai közül (de csak pár számra emlékszek), B-terv nem volt szokás szerint, csak a beállás alatt, igazán eljátszhatnák már valamikor… a gitárosok (Attila és Satandor) Gaobrral eléggé sokat mozogtak, néha a közönség soraiból tolták a témákat. Összességében nem volt rossz koncert, de már láttam sokkal jobbat is WMD-től.

Watch My Dying:

Fényérzékeny
Klausztrofónia
Idomtalan
Sztereotíp (Állami Sláger)
Nicht Vor Dem Kind
Technika Angyala
Carbon

Szünet, sörvétel, átszerelés, kezdődhetett Robin Staps és kedves zenekarának fellépése. De még milyen fellépés volt, ó igen. Teljesen sötét volt a színpadon, csak a programozott fényshow-nak köszönhetően láthattunk valamit a zenekar tagjaiból (többnyire a kék és a zöld dominálásával). A hangzás első osztályú volt, egyedül Robin és a basszer srác mikrofonja volt kicsit halk, de Mike Pilat énekes mikrofonja tökéletesen szólt. Meg kell említeni, hogy a beígért vetítés elmaradt (valaki azt mondta, hogy helyhiány miatt, valaki azt hogy a turnén már hazavágtak 2 laptopot, és nemtudtak újat szerezni –pedig volt nekik- szóval nemtudom mi az igazság), de ettől még a lézershownak köszönhetően látványos volt a buli. A program háromnegyedét a Precambrian dalai tették ki, legnagyobb örömömre, de azért elővettek az előző albumukról is pár nótát, amik így élőben kifejezetten gyilkos párost alkottak a Precambrian mesterműveivel. A koncertet az aktuális lemezt is nyitó Hadean/Eorchean páros nyitotta, legyalulva a jelenlevők (ami sztem kb. 150/200 ember lehetett) arcát teljes mértékben. A koncert egyik mindenképp kiemelkedő pontja az Orosirian – For The Great Blue Cold Now Reigns- prezentálása volt, eszméletlen a nóta élőben. Vége lett az Ectasiannak, ekkor kezdtem nagyon izgulni (bár nem játszották el az egész Precambrian-t, a dalok albumsorrendben csendültek fel), hogy az a nóta következik-e, ami a lemezen is követi. Elcsendesült a terem, ismerős hangok, érkezik a zongora, a hátamon folyamatosan futkosott a hideg, és egyszerre megkönnyebbültem… következett a STENIAN. Így, csupa nagybetűvel. Egy kibaszott mestermű, ha csak ezt az 1 számot adta volna ki az Ocean 2007-ben, akkor is leborultam volna előttük, toronymagasan a kedvenc dalom a zenekartól, meg úgy all-time is. Ezzel a gyönyörűséggel záródott a Precambrian blokk. Turnézáró állomásként kaphattunk egy szép hosszú ráadást is, nem volt ellenünkre, így az Ocean kb. másfél órát játszott.
Tökéletes volt a koncert, összejött a tervezett közös fotó is Robinnal, remekül éreztem magam. 2009 márciusában pedig ismét a hazánkba látogatnak Óceánék a svéd Burst társaságában, kihagyhatatlan buli lesz.

The Ocean:

Hadean
Eorchean
Orosirian
Ecstasian
Stenian
The City In The Sea
Queen Of The Food-Chain
Nazca

BálnaVadÁszok - A Tribute to Moby Dick

Rendhagyó módon egy tribute albumot kívánok bemutatni kedves olvasóinknak. Egy ilyen lemeznél általában nehezebb helyzetben van az egyszeri kritikus, kicsit több dologra kell odafigyelni, valamint benne van a pakliban az is hogy a lemez hangzása nem egységes és ez zavaró lehet.

(Moby Dick)

Adott ugye a Moby Dick zenekar, hazánk legrégebbi metál együttese. Ezen lemez koncepciója a következő volt. A felkért zenekarok kiválasztanak egy tételt a Moby Dick életműből, és azt kicsit átformálva saját stílusukra előadják mintegy tisztelgésként, vagy akár csak kedvtelésből. A zenekarok nagy részének ez sikerült is. De van akiknek nem. A lemez az Ossian zenekarral kezdődik, a dal a 2005-ös Se nap, se Hold-ról származó Jusson eszébe. Szerintem aki szereti a stílust, és ismeri az Ossiant nem lehet kifogása mert a feladatot tökéletesen teljesítették (halkan jegyzem meg, azért az eredeti nóta sokkal jobb), a tipikus hangzás, Paksi Endre éneke Ossianossá teszik a dalt. Hogy ki szereti, és ki nem döntse el.

A következő, Wackor zenekar feldolgozása nekem már jobban tetszett, a Fejfa helyett az azonos című 1994-es lemezről került kiválasztásra. Véleményem szerint profi munka, viszont a Wackor olyan banda amihez kicsit kevés a három ember, de így is szerethető. A következő banda engem kicsit meglepett, nevezetesen Ganxsta Zolee és a Kartel-t nem hittem volna hogy ilyen albumon hallom viszont. A választott tétel az 1996-os Indul a boksz lemezről származó Zsibbad az agyam. Az átdolgozás teljesen korrekt, viszont a szám engem így nem fogott meg, az eredeti jobban tetszik.

Következő versenyző a Junkies, akik véleményem szerint a Nihil albumon kívül semmi maradandót nem hoztak össze, a Nem vagyok idegen (Memento, 1994) átdolgozás is egy középszerű dalnak hat, szerintem itt a dalválasztás nem sikerült jól, helyükben átgondoltam volna a dolgot. Ugyanezt mondhatnám el ctr-c, ctrl-v a következő Depresszióról, Halász Feri hangja rettentően irritáló, zeneileg egy átlag alatti maszlag. Ja amúgy alanyuk a Moby Dick hőskorból kiválasztott Körhinta (Körhinta, 1992) volt.

Jön a Cool Head Clan, Jaya Hari das-al kiegészülve. CHC énekes Zsolt még a 80-as években a Moby Dicket erősítette, így ők nem maradhattak ki erről a lemezről. Munkájukat rendben elvégezték, a dalválasztás sem sikerült véleményem szerint rosszul, kicsit „bunkó” a hangzás de amúgy rendben van. Alanyuk az Ugass kutya!, az egyező című lemezről 1990-ből. A következő Akela zeneileg teljesen oké, heavy/trash-es dobtémák, gitárszólók rendesen viszik magukkal az embert. Főnök hangja viszont valami iszonyat, hosszú távon nehéz elviselni. Választásuk a szintén 1990-es Ugass kutya!-ról származó Talpak-ra esett.

A következő, énekescserén is átesett Wisdom zenekar a Prometheus-t (Memento, 1994) adja elő, ami mellesleg az egyik kedvenc MD nótám. Saját stílusukban tökéletesen megoldották a feladatot, a hangzás kristálytiszta, a heavy metál hangulat átjön.Ezután a Cadaveres zenekaré a színpad, akik az egyik kedvencemet hozták össze a lemezen. Zeneileg teljesen korrekt ahogy átírták maguk képére a Gumiszobát (Körhinta, 1992), hangzás illik a nótához és a zenekarhoz, a dalválasztás is jól sikerült szerintem. Viszont ami ezután jön az maga a tömör gyönyör az esztergomi Watch My Dying képében. Vitathatatlanul a lemez legjobb dala (számomra) ahogy megcsinálták a Múló álom (Körhinta, 1992) c. tételt WMD stílusban. Csillagos ötös mind dalválasztás, mind hangulat terén, még a szöveg is tökéletesen harmonizál a fiúk stílusával.

(Watch My Dying)

De a legjobb után következik a legrosszabb. A Zanzibar zenekar Keresztes vitéz (Ugass kutya!, 1990) átdolgozása valahogy sehogy nem sikerült, Rita hangja rendkívül gyenge. Unalmas, rossz a dalválasztás, nem is csináltak a számmal semmit csak egy az egyben eljátszották és kész. Sajnos ez nulla. A soron következő Aurora dalról azt kell elmondanom hogy teljesen helyén van, átjön az oldschool punk hangulat, a dalválasztás is jól sikerült a srácoknak, de a zenéjük sosem volt az enyém. Választásuk a Nem erre vártam-ra (Indul a boksz, 1996) esett.

Következik a Black-out, még Kowalskyval. Számomra szintén kedves ez a dal [Tornyok omlanak (Golgota, 2003)], tempósabb mint az eredeti, Kowa hangja pedig sajátos hangulatot ad neki. Szintén remek munka. A Wall of Sleep pedig amit művelt az Égess meg-el (Tisztítótűz, 1997) az valami hihetetlen. Másik kedvenc nóta a lemezről, kiválóan sikerült kiválasztani a dalt, Holdampf Gábor hangja számomra mindig fület gyönyörködtető, szövegileg is tökéletesen passzol a WoS-hez.

(Wall of Sleep)

A következő hülyülős zenekar a lemezen a Fürgerókalábak, akik a Na, mi van?-t (Indul a boksz, 1996) írták át saját képükre, és nagyon jóra sikerült. FRL hangulat a helyén zeneileg, szövegileg egyaránt. Az Echo of Dalriada átdolgozásnak véleményem szerint a legkülönösebb hangzása van az összes dal közül a korongon. Alanyuk a Beteg a Föld (Kegyetlen évek, 1991). Színt visz bele a női és a férfi ének, dicséretes darab. A soron következő szám, amit a Nadir dolgozott át az a Romlott rendszer (Fejfa helyett, 1994). Teljesen egyedi hangzású a tétel, kellemes hallgatnivaló, Tauszik Viktor remekül hozza az énektémákat. Ami ezután jön az felér egy tömény pusztítással. A mosonmagyaróvári Casketgarden kemény göterborgi halál-metálosra dolgozta át a III. világháború előtt-et (Ugass kutya!, 1990). Szerintem ez a lemez harmadik nagy kiemelkedő dala, egyszerűen nem lehet betelni vele.

(Casketgarden)

A lemez végét pedig maga a Moby Dick zárja le Kalapács József és Rudán Joe közreműködésével. Joe hangja szerintem magaslatokkal jobb mint Kalapácsé, a zenekar hozza a jól megszokott formáját, szóval erről a számról [Legyél jó (Körhinta, 1992)] semmit újat nem lehet elmondani.

Summa summarum, egy egész kellemesen hallgatható lemezt hoztak össze a zenekarok, vannak kiemelkedő, középszerű és pocsék dalok is rajta. Mivel ez egy tribute album, így pontozni nem fogom, inkább ajánlom mindenkinek hogy hallgassa meg, mert egy próbát megér akkor is ha történetesen nem Moby Dick rajongó az ember.

Tracklist:

1. OSSIAN: Jusson eszébe
2. WACKOR: Fejfa helyett
3. GANXSTA ZOLEE ÉS A KARTEL: Zsibbad az agyam
4. JUNKIES: Nem vagyok idegen
5. DEPRESSZIÓ: Körhinta
6. COOL HEAD CLAN feat. JAYA HARI das: Ugass kutya
7. AKELA: Talpak
8. WISDOM: Prometheus
9. CADAVERES: Gumiszoba
10. WATCH MY DYING: Múló álom
11. ZANZIBAR: Keresztes vitéz
12. AURÓRA: Nem erre vártam
13. BLACK-OUT: Tornyok omlanak
14. WALL OF SLEEP: Égess meg
15. FÜRGERÓKALÁBAK: Na, mi van?
16. ECHO OF DALRIADA: Beteg a Föld
17. NADIR: Romlott rendszer
18. CASKETGARDEN: A III. világháború előtt
19. MOBY DICK feat. KALAPÁCS, RUDÁN JOE: Legyél jó!


Honlap: http://www.tribute.hu/

Értékelés: -/10

The Black Dahlia Murder - 2007.12.01.

2007. december 1. – BUDAPEST – Kultiplex

The Red Chord – Job For A Cowboy – THE BLACK DAHLIA MURDER

2007 decemberének első napja, nem túlzok, az év legjobban várt eseménye volt számomra, és az egész horsehunters stáb számára. 3 überkedvenc zenekar (ami azóta 2-re redukálódott, a miértről később) látogatott el kishazánkba a Metal Blade kiadó 25. szülinapi turnéjának állomásaként. Reggel, leküzdve a 2 napos partyk gyötrelmeit megérkezett hozzám Csiva és Peti, ahol a hideg télre való tekintettel forraltborral és fröccsel oltottuk szomjunkat, mellé pedig néztük Dr. Gregory House kiváló sorozatát, és mindenki szerelembe esett valakivel… kinek Cameron, kinek Foreman. Este fél 6 körül elindultunk a Kultiplexbe, 7kor kapunyitás, nem akartunk semmiről lemaradni, így hamar odamásztunk, találkoztunk cimborákkal, sörözgettünk, majd megkezdődött az élményáradat. A turnébusz mellett szeszelgettünk, amikor Peti elment söré, mikor is ismerős alakok kezdtek feltűnni. Közelebb mentünk, visszatért a szent nedűvel Péter is, majd találkoztunk is az est egyik elsődleges célpontjával közös fotó szempontjából, Trevorral a TBDM-ből /énekes/. Haverkodás, beszélgettünk egy jó 10percig, az már csak a hab a tortán, hogy Bart /TBDM – basszusgitár/ is előrekerült, vele is fotó. Trevor viccesen megkérdezte, hogy miért nincs szakállunk hehe. Odaálltunk hétórára a kapu elé, már majd behugyoztam, de a helyem akkor se voltam hajlandó átadni (legelsők voltunk), mire közölték a rossz hírt – fél 8kor lesz csak kapunyitás. Türelmesen várakoztunk, én kevésbé a már említett probléma miatt, közben pacsiváltás Gunface-el /TRC – gitáros/, Peti le dzserdzselájtath-ozta a Blind Myself-es Tóth Gergőt, aki jól láthatóan meglepődött, majd jót nevetett a kis intermezzon. Mikor végre bejutottunk, megrohamoztam a wc-t, találkoztam John-al /TBDM – gitáros/, pofáztunk egy sort, majd merch pult szemrevételezés/bevásárlás után már mentünk is be a terembe.

Ugyanis kezdődött a The Red Chord. Utólag megtudtam, hogy a késés miatt (ami csak a beengedésre vonatkozott, a koncertkezdésre nem) nagyon sokan kint maradtak, és csak a TRC végére értek be. Na ezért volt jó, hogy nem adtam át a helyem. TRC kezdés előtt találkoztam Guy-al, az este második fő célpontjával /TRC – énekes/, aki épp két rekesz sörrel igyekezett a backstage-be. Guy-ról annyit, hogy az egyik legjobb/legközvetlenebb zenész akivel valaha is volt szerencsém találkozni. Tehát színpadon a The Red Chord. Kb. az első cin hang után Guy már be is vetette magát a tömegbe, vicces látvány volt. Gondoltam, hogy nagy bulit fognak csapni, a Clients albumuk pedig toronymagasan az überkedvenceim között van, de azt nem gondoltam, hogy ekkora party lesz. Az egyetlen negatívuma a fellépésüknek, hogy sajnos rövid volt, mindössze kb. fél óra, többet is eltudtam volna belőlük viselni. Kezdésnek kaptunk egy Clients-et, ami rövidsége ellenére hatalmas koncertnóta, remek kezdés volt. Kaptuk az arcunkba a 2007-es album /Prey For Eyes/ és a Clients slágereit, természetesen az elmaradhatatlan Black Santa/Antman kombóval, amikben volt szerencsém énekelni is a mikrofonba, külön öröm számomra. Az első albumukról is hallhattunk egy nótát, majd a Pray For Eyes-al eljött a koncert vége. Koncert közben és után is említette Guy, hogy ez volt életük egyik legjobb koncertje, amit külföldi zenészektől gyakran szoktunk hallani, ám az a lelkesedés, az az őszinte öröm, ami kísérte a fellépésüket, engem meggyőzött arról, hogy ezt így is gondolják. És még egy szép TRC-s gitárpengetőt is kaptam ajándékba, pedig nem is kértem, örültem is neki rendesen, azóta is ereklyeként őrzöm a falamon.

The Red Chord:

Clients
Black Santa
Dreaming In Dog Years
Antman
Dead Prevailed
Hospice Residence
Pray For Eyes

A második fellépő a Job For A Cowboy volt, akik nagyon népszerűek lettek annak a bizonyos Spongya Bobos videónak köszönhetően. Ami gyanús volt, hogy a banzáj előtt sehol nem lehetett találkozni a tagokkal, és láthatóan a koncertet se nagyon élvezték, pedig a közönség a tenyerükből evett volna, ha hagyják. Jöttek a számok az új albumról, majd ügyesen a végére hagyva tolták el a 4 nagyobb slágerüket. Maga a koncert zeneileg abszolút király volt, jól is éreztem magam, azonban a közönséggel mit sem törődés nem volt szimpatikus. A számok között mindössze megtudhattuk elhadarva, hogy melyik dal következik, ebben kimerült az énekes Johnny kommunikációja a publikummal. Megemlítették pár beszámolóban, hogy nem volt szimpatikus, hogy pár embert betaszítottak egy enyhe seggberúgással a színpadról, miközben stage-diving-olni akartak, azonban én jókat kacagtam rajta, ugyanis elég sok gyökér volt, akik szerettek kifejezetten paraszt módon bevetődeni az emberek közé, úgyhogy nem sajnáltam őket túlzottan. Kicsit egyhangú kezdett lenni a koncert a Genesis nem túl változatos dalaitól, a végére azért csak előkapták a nagy áttörést hozó Doom EP két húzószámát, az Entombment Of A Machine-t, és a záró, egyben legnagyobb őrjöngés kiváltó Spongya Bobos nótát, a Knee Deep-et. Ez a két szám még inkább deathcore, mint színtiszta death metal, hangulatosabb is lett tőlük a buli. Azonban a már említett ridegség miatt el is ment a kedvem a bandától, mert tényleg nem érzem fernek ezt a viselkedést, de hát ők tudják. Mindenesetre nem nagyon hallgatok azóta JFAC-ot, egyszerűen nincs hozzá kedvem. Van helyette más.

Job For A Cowboy:

Coalescing Prophecy
Reduced to Mere Filth
Altered From Catechization
Catharsis For The Buried (samplerről)
Entombment Of A Machine
Bearing the Serpent's Lamb
Embedded
Knee Deep

Rövid átszerelés, a porondon a főzenekar, a The Black Dahlia Murder. Az egy négyzetméterre eső bunkó scene-boyok száma drasztikusan megnőtt sajnos, azonban kárpótolt értük a TBDM. Hatalmas lendülettel kezdték a bulit, ők is jobban teljesítettek a vártnál, rendkívül energikus volt az előadásuk, és amire nem számítottam, hogy ilyen sokat fognak játszani. Volt TBDM myspace-en egy szavazás, hogy küldjük el nekik melyik 3 számot hallanánk tőlük az adott állomáson szívesen. Én a A Statuory Ape-et kértem, bár annak tuti helye van a programban, viszont a Vulgar Picture (ezzel a számmal ismertem/szerettem meg őket) mostanában hanyagolva volt, ahogy nézegettem a setlisteket. Így beleírtam ezt is, mert szerettem volna élőben hallani az egyik kedvenc ’Dahlia számom. A 3. választásom a Warborn volt a Nocturnal albumról, erre végképp nem láttam esélyt, hogy játszani fogják. Ment szépen a koncert, ahogy azt kell, Trevor kiválló frontember, de sztem nem így gondolták azok akikre rávetődött a színpadról, mindenesetre vicces volt haha! Jöttek sorban a jobbnál jobb TBDM számok, majd a hatodikként érkező Closed Casket Requiem után felcsendült a várva várt Warborn! Nemtudom Mo.-ról hanyan írtak a zenekarnak, mindenesetre én nagyon örültem, hogy eljátszották az általam kért nótát. Az, hogy Trevor kiszúrt a tömegben, odajött és egymás arcába üvölthettük a dalszöveget, különleges élmény volt. Haladt tovább a show, felcsendült a Vulgar Picture és a A Statuory Ape is, úgyhogy semmi okom nem lehet a panaszra.
Nagyon király buli volt, a leírt kellemetlenségekért kárpótolt 2 kiváló zenekar zseniális koncertje, a közös fotók is megszülettek, remélem hamarosan újra láthatom őket. A The Black Dahlia Murder 2009. február 1.-én hazánkba látogat ismét, a Chepalic Carnage, Psycroptic és a Sylosis társaságában, remélem nem jön közbe semmi rossz. Még egy The Red Chord-ot is kérnék azé ha lehet, headlinerként, köszönöm!

The Black Dahlia Murder:

Everything Went Black
The Blackest Incarnation
Elder Misantrophy
Nocturnal
Miasma
Closed Casket Requiem
Warborn
What A Horrible Night To Have A Curse
A Statuory Ape
I'm Charming
Miscarriage
A Vulgar Picture
Deathmask Divine
Funeral Thirst

Ráadás:
Flies

horsehunters - begin!

Sziasztok!

A mai napon, 2008. december 9-én beindul a horsehunters 2.0, fogadjátok szeretettel! Reméljük elnyeri a tetszésetek! Ma még csak pár cikk kerül fel, de innentől amint írunk valami új dolgot, azonnal közzé tesszük! Amit nyújtani tudunk: lemezkritikák, koncertbeszámolók, könyv/játék ismertetők, valamint a híres Sörteszt Lemmyvel! Olvassátok egészséggel, ha pedig tetszik, akkor ajánljátok barátaitoknak, ismerőseiteknek, nem sértődünk meg. Tényleg nem. Várjuk kommenteiketet! Regisztrálhattok a fórumunkra is, vagy jelöljetek minket myspacen, linkek jobb oldalt!

::horsehunters::theteam::