Rendhagyó módon egy tribute albumot kívánok bemutatni kedves olvasóinknak. Egy ilyen lemeznél általában nehezebb helyzetben van az egyszeri kritikus, kicsit több dologra kell odafigyelni, valamint benne van a pakliban az is hogy a lemez hangzása nem egységes és ez zavaró lehet.Adott ugye a Moby Dick zenekar, hazánk legrégebbi metál együttese. Ezen lemez koncepciója a következő volt. A felkért zenekarok kiválasztanak egy tételt a Moby Dick életműből, és azt kicsit átformálva saját stílusukra előadják mintegy tisztelgésként, vagy akár csak kedvtelésből. A zenekarok nagy részének ez sikerült is. De van akiknek nem. A lemez az Ossian zenekarral kezdődik, a dal a 2005-ös Se nap, se Hold-ról származó Jusson eszébe. Szerintem aki szereti a stílust, és ismeri az Ossiant nem lehet kifogása mert a feladatot tökéletesen teljesítették (halkan jegyzem meg, azért az eredeti nóta sokkal jobb), a tipikus hangzás, Paksi Endre éneke Ossianossá teszik a dalt. Hogy ki szereti, és ki nem döntse el.
A következő, Wackor zenekar feldolgozása nekem már jobban tetszett, a Fejfa helyett az azonos című 1994-es lemezről került kiválasztásra. Véleményem szerint profi munka, viszont a Wackor olyan banda amihez kicsit kevés a három ember, de így is szerethető. A következő banda engem kicsit meglepett, nevezetesen Ganxsta Zolee és a Kartel-t nem hittem volna hogy ilyen albumon hallom viszont. A választott tétel az 1996-os Indul a boksz lemezről származó Zsibbad az agyam. Az átdolgozás teljesen korrekt, viszont a szám engem így nem fogott meg, az eredeti jobban tetszik.
Következő versenyző a Junkies, akik véleményem szerint a Nihil albumon kívül semmi maradandót nem hoztak össze, a Nem vagyok idegen (Memento, 1994) átdolgozás is egy középszerű dalnak hat, szerintem itt a dalválasztás nem sikerült jól, helyükben átgondoltam volna a dolgot. Ugyanezt mondhatnám el ctr-c, ctrl-v a következő Depresszióról, Halász Feri hangja rettentően irritáló, zeneileg egy átlag alatti maszlag. Ja amúgy alanyuk a Moby Dick hőskorból kiválasztott Körhinta (Körhinta, 1992) volt.
Jön a Cool Head Clan, Jaya Hari das-al kiegészülve. CHC énekes Zsolt még a 80-as években a Moby Dicket erősítette, így ők nem maradhattak ki erről a lemezről. Munkájukat rendben elvégezték, a dalválasztás sem sikerült véleményem szerint rosszul, kicsit „bunkó” a hangzás de amúgy rendben van. Alanyuk az Ugass kutya!, az egyező című lemezről 1990-ből. A következő Akela zeneileg teljesen oké, heavy/trash-es dobtémák, gitárszólók rendesen viszik magukkal az embert. Főnök hangja viszont valami iszonyat, hosszú távon nehéz elviselni. Választásuk a szintén 1990-es Ugass kutya!-ról származó Talpak-ra esett.
A következő, énekescserén is átesett Wisdom zenekar a Prometheus-t (Memento, 1994) adja elő, ami mellesleg az egyik kedvenc MD nótám. Saját stílusukban tökéletesen megoldották a feladatot, a hangzás kristálytiszta, a heavy metál hangulat átjön.Ezután a Cadaveres zenekaré a színpad, akik az egyik kedvencemet hozták össze a lemezen. Zeneileg teljesen korrekt ahogy átírták maguk képére a Gumiszobát (Körhinta, 1992), hangzás illik a nótához és a zenekarhoz, a dalválasztás is jól sikerült szerintem. Viszont ami ezután jön az maga a tömör gyönyör az esztergomi Watch My Dying képében. Vitathatatlanul a lemez legjobb dala (számomra) ahogy megcsinálták a Múló álom (Körhinta, 1992) c. tételt WMD stílusban. Csillagos ötös mind dalválasztás, mind hangulat terén, még a szöveg is tökéletesen harmonizál a fiúk stílusával.

(Watch My Dying)
De a legjobb után következik a legrosszabb. A Zanzibar zenekar Keresztes vitéz (Ugass kutya!, 1990) átdolgozása valahogy sehogy nem sikerült, Rita hangja rendkívül gyenge. Unalmas, rossz a dalválasztás, nem is csináltak a számmal semmit csak egy az egyben eljátszották és kész. Sajnos ez nulla. A soron következő Aurora dalról azt kell elmondanom hogy teljesen helyén van, átjön az oldschool punk hangulat, a dalválasztás is jól sikerült a srácoknak, de a zenéjük sosem volt az enyém. Választásuk a Nem erre vártam-ra (Indul a boksz, 1996) esett.
Következik a Black-out, még Kowalskyval. Számomra szintén kedves ez a dal [Tornyok omlanak (Golgota, 2003)], tempósabb mint az eredeti, Kowa hangja pedig sajátos hangulatot ad neki. Szintén remek munka. A Wall of Sleep pedig amit művelt az Égess meg-el (Tisztítótűz, 1997) az valami hihetetlen. Másik kedvenc nóta a lemezről, kiválóan sikerült kiválasztani a dalt, Holdampf Gábor hangja számomra mindig fület gyönyörködtető, szövegileg is tökéletesen passzol a WoS-hez.
A következő hülyülős zenekar a lemezen a Fürgerókalábak, akik a Na, mi van?-t (Indul a boksz, 1996) írták át saját képükre, és nagyon jóra sikerült. FRL hangulat a helyén zeneileg, szövegileg egyaránt. Az Echo of Dalriada átdolgozásnak véleményem szerint a legkülönösebb hangzása van az összes dal közül a korongon. Alanyuk a Beteg a Föld (Kegyetlen évek, 1991). Színt visz bele a női és a férfi ének, dicséretes darab. A soron következő szám, amit a Nadir dolgozott át az a Romlott rendszer (Fejfa helyett, 1994). Teljesen egyedi hangzású a tétel, kellemes hallgatnivaló, Tauszik Viktor remekül hozza az énektémákat. Ami ezután jön az felér egy tömény pusztítással. A mosonmagyaróvári Casketgarden kemény göterborgi halál-metálosra dolgozta át a III. világháború előtt-et (Ugass kutya!, 1990). Szerintem ez a lemez harmadik nagy kiemelkedő dala, egyszerűen nem lehet betelni vele.
A lemez végét pedig maga a Moby Dick zárja le Kalapács József és Rudán Joe közreműködésével. Joe hangja szerintem magaslatokkal jobb mint Kalapácsé, a zenekar hozza a jól megszokott formáját, szóval erről a számról [Legyél jó (Körhinta, 1992)] semmit újat nem lehet elmondani.
Summa summarum, egy egész kellemesen hallgatható lemezt hoztak össze a zenekarok, vannak kiemelkedő, középszerű és pocsék dalok is rajta. Mivel ez egy tribute album, így pontozni nem fogom, inkább ajánlom mindenkinek hogy hallgassa meg, mert egy próbát megér akkor is ha történetesen nem Moby Dick rajongó az ember.
Tracklist:
1. OSSIAN: Jusson eszébe
2. WACKOR: Fejfa helyett
3. GANXSTA ZOLEE ÉS A KARTEL: Zsibbad az agyam
4. JUNKIES: Nem vagyok idegen
5. DEPRESSZIÓ: Körhinta
6. COOL HEAD CLAN feat. JAYA HARI das: Ugass kutya
7. AKELA: Talpak
8. WISDOM: Prometheus
9. CADAVERES: Gumiszoba
10. WATCH MY DYING: Múló álom
11. ZANZIBAR: Keresztes vitéz
12. AURÓRA: Nem erre vártam
13. BLACK-OUT: Tornyok omlanak
14. WALL OF SLEEP: Égess meg
15. FÜRGERÓKALÁBAK: Na, mi van?
16. ECHO OF DALRIADA: Beteg a Föld
17. NADIR: Romlott rendszer
18. CASKETGARDEN: A III. világháború előtt
19. MOBY DICK feat. KALAPÁCS, RUDÁN JOE: Legyél jó!
Honlap: http://www.tribute.hu/
Értékelés: -/10



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése